Az első kezdetleges mondatok #papinapló 100.

Már jó ideje látjuk, és sokszor le is írtam, de mostanában valahogy megint óriásit ugrott Mimó a fejlődésben. Nem csak megért mindent, de a válaszaiban elkezdte összekombinálni a szavakat. Persze, most még csak úgy, hogy az általa kialakított, számunka ismert szavakat használja. De az is hatalmas előrelépés. Például, ha a telefonomra pályázik, azt mondja a készülékre mutogatva: Pipójé...Mimi, és közben helyeselve bólogat. Vagyis pontosan tudja, hogy az az enyém, de épp neki kell. Olyat is mond, hogy Mimójé iszi Mama bú. Vagyis az esti vacsiját (iszi) Mama csinálja meg a vízforralóval (bú). Meg olyat is, hogy Mimójé bibi Mama. ami azt jelenti, hogy Mimó bibijét Mama kenje be a kenőccsel. És igen, a Mimi mellett végre használja magára a Mimó nevet is. Je.

De szét is tárja a karjait Mimi travoltásan, ha valamit nem ért. Figyelem magunkat, ezt nem tőlünk tanulta. Ez és még sok más is megerősíti, hogy csomó olyan mechanikus mozdulata van az embereknek, amiket látványosan a felnőttekhez kötünk, pedig már egészen kicsi korban kialakulnak. Így nézve a felnőtteket, nagyon szórakoztató, mennyire gyermetegek még a legkomolyabbak is.

Esténként pedig, amikor altatom Mimmert, már nem is kell zenére táncolni, hanem automatikusan lekuporodik mellém az ágy melletti, kihabtapizot szőnyegre, és velem és/vagy rajtam kezd el punnyadni. Ilyenkor van, hogy egy idő után magától lefekszik a helyére, de megesik, hogy nem durván, de erélyesen megmondom neki, hogy menjen az ágyába, csukja be a szemét és aludjon. Van, hogy háromszor kell szólnom, de mindig megy. Ez mostanában inkább kabaré, mert a nagy hidegben, sál nélkül eléggé bedurrant a torkom, amitől néha elmegy a hangom. Vélhetően sokak örömére amúgy.

A kádban pedig elkezdett Mimm lubickolni. Eddig üldögélt, mászkált, pacsált, most viszont már el is fekszik, és lebegteti magát. Azt nem tudom, hisz nincs más gyerekem, hogy a három hónapos kora óta rendszeres babaúszásnak van-e köze hozzá. Az viszont tényleg feltűnő, mennyire nagy vízbiztonsága van.

Aleppókeszi ostroma #papinapló 99.

Sok apró tulajdonságról derül ki állandóan, hogy tanítás nélkül is pont úgy csinálja ösztönösen Mimzer, ahogy Virág vagy én is tesszük. Általában picike dolgok ezek, el is felejtjük őket, annyira természetesek. De azért van, ami szemet szúr.

Aki ismer, tudja, hogy látványosan gyorsan eszem. Igazából olyan, mintha felszippantanám a kaját. Azzal szoktam megmagyarázni, ha valaki szóvá teszi, hogy aki lassan eszik, az sokáig célpont. De persze ez csak duma, hogy ne kelljen röstelkednem. Nincs ebben semmi tudatosság, sokáig azt gondoltam, hogy egyszerűen ezt tanultam el az anyukámtól. Engem nem zavar, sőt kifejezetten praktikusnak tartom. Enélkül a fícsör nélkül például soha nem nyertem volna óriáshamburger-evő versenyt. Se.

A múlt héten Mimm is tolt egy brutál hajrát: egy tál bulgurt baconbe tekert májjal úgy szippantott be humánporszívóként először villával, aztán inkább kanállal, mintha magamat látnám kicsiben. (Igaz, azt nem tudom,hogy ennyire ügyesen tudtam-e használni az evőeszközöket, de nem is ez a lényeg.) Virág ennek annyira nem örült, mert még terhesen előre aggódott, hogy mi lesz, ha tőlem tanul majd enni a gyerek. Ezért aztán tényleg visszafogom magam állandóan. Nincs más magyarázat, mint az, hogy bizony ez az ösztön öröklődik náluk már generációk óta. És nem is eltanultam Mamától, hanem egyszerűen ilyenek vagyunk. Értem, hogy Virág miért nem örül, de engem kicsit sem zavar. Azóta arra gondolok, milyen jókat fogunk majd együtt habzsolni a kisfiammal, ha nagyobb lesz.

Idén is úgy készültem a szilveszterre, mint aki az éppen érkező ukrán frontot várja rettegve. Nem is tévedtem túl nagyot. Akkora volt a robbantgatás és a rakétázás a ház körül, mintha Aleppóban laknánk. Még az egyik nyolcadik emeleti lakás erkélye is kigyulladt az utcában, mert a valamelyik gnómlelkű baromarc durrancsa berepült az idős lakókhoz. Szerencsére, nálunk nem volt tűz, csak a zajhatás volt gigászi, ami keveredett azzal a lármával, amit az alattunk lakó szomszédok és az alattuk lakók egymást túlharsogó, szokásos éves bulijai keltettek. Közben hosszú órákig tartott, mire Prüntyi el tudott aludni a megszokotthoz képest, de szerencsére egyelőre olyan, mint én: ha egyszer elalszik, akkor nehéz durva zajongással felébreszteni. Nekem ez a képesség évtizedeken át, több tucatnyi fesztiválon mentette meg a lelkem épségét.

Reggel simán bemászik mellénk #papinapló 95.

Amióta Mimó a saját szobájában lakik, reggelente néha az ébredéstől elkámpicsorodva sírdogált az ágyában. Persze csak pár pillanatig, amíg érte nem mentünk. Az egyik reggel azonban csak motoszkálás hallatszott, aztán futva megérkezett Baba úr, és felmászott közénk az ágyunkba. Ettől hirtelen különleges boldogság szaladt rajtam végig, és eszembe jutott, ahogy régen én is sokat csináltam ilyet.



Bevillant, ahogy egészen kisemberként Mama ágyába befeküdtem hajnalban, és néztem a fonott hintaszéket az ablaknál. A ráterített pulóver a hajnali monokróm fényben olyan volt, mint egy igazi ember. De nem féltem, inkább az érdekelt, ki lehet az. Aztán, amikor kivilágosodott, kiderült a turpisság. Ugyanezt játszottam nem sokkal később Papánál is, Tahiban. Ott az ágy fölött volt egy kép Einsteinről, egy törött kereszt, meg egy citera. Nyilván nem értettem a koncepciót, ettől különösen érdekes volt. A nagymamám ágyában is sokat feküdtem. Ott a falon lévő hatalmas szőnyeg csikizte a fantáziám. Amikor meghalt, kiderült, hogy egy óriási ajtó van mögötte. Ez a szobámba nyílt, ahol szintén volt egy nagy szőnyeg, ami mögé soha nem néztem be, mert azt hittem, fal van ott.



Mostanában többször jártunk vendégségben Mimmerel. Ezek családi látogatások voltak, így a magam részéről könnyű helyzetben voltam, hisz ismernek: bármikor bármit megeszem. Virágnál ez egy pöttyet bonyolultabb, mert a laktóz nem a barátja. Mimm viszont még csak most fedezi föl a gasztrovilágot, így teljesen jogosan mindenhol megkérdezik, hogy mit ehet, illetve mit eszik meg. Az ilyen esetekben nem jut eszembe semmi olyan, amire különösképpen figyelni kellene. Legalábbis nem emlékszem olyan kajára, amivel gondja lett volna. Pedig állandóan nyammog valamit, így a legegyszerűbb válasz: a bármi.



Vagyis majdnem a bármi, mert sokak örömére a mekis kaja valahogy nem csúszik neki. Már nem csak ketten, hanem hárman is voltunk hambizni, de Mimó most sem a csibefalatokat, sem pedig a burgonyát nem ette meg. Nem úgy mint a ketchupot, amit először a krumplival kanalazott ki, és arról szopogatta le, aztán az ujjával ugyanezt tette. Ha már úgyis az általa használt tizenöt szóból az egyik a tetup, lehet, hogy legközelebb kap két tégely paradicsomszószt, hogy azt nyalogassa boldogan. Ha megéhezik, úgyis kér enni, nem fogom tömni, mint egy libát. Nem hülye, borzasztó okosan fejezi ki magát. Főleg, ha nyamázni szeretne. Többféle, általában Virág által sütött babakaja úgyis mindig van nálunk.

Mimó belakja a saját szobáját #papinapló 92.

Van az úgynevezett matatófal, amire a szorgos szülők mindenféle eszközöket szerelnek fel, hogy azon tanulják meg a gyerekek, mit hogyan kell használni. Kapcsoló, kilincs, ajtólánc, ilyenek... Mimó, bár szeret lámpákat kapcsolgatni, a kulcsokat és jackdugókat sokkal jobban szereti bedugdosni helyekre. Bárhova, ahova beférnek. Ezért Virág és az anyukája csináltak egy matatódobozt, amin csak lyukak vannak. Így azokba kedvére mindenfélét bedugdoshat.

Végre elkészült Mimó saját szobája. A régi kiságyát átépítettük még nem nagyággyá, de már az egyik főrácsot kibontottuk. A játékait is áttelepítettük hozzá, és építettünk neki polcos szekrényeket is. Az ebédlőasztal is felszabadult végre másfél év után, mert a pelenkázó apparátust a komódján alakítottuk ki, amit az ablakhoz toltunk. Így kitekinthet, miközben cseréljük a gatyacsomagocskát. A falra pedig szupercuki, a netről gyűjtött rajzolt állatkás képeket és a festő nővérem Nyúlhálózat című képét tettük. Baromi jó lett szerintem.

A következő feladat, hogy Mimm tényleg magáénak érezze a szobát. Ez a projekt kapásból jól indult, és remekül halad. Sokszor oda megy be játszani, és csak néha kell a kint eldobált játékokat utána vinni. A lakás nagy részén hirtelen hatalmas rend lett. Jól meg is lepődtünk, milyen tágas tereink vannak. Az alvás kicsit bonyolultabbnak tűnt, hiszen a mostani ágya előbbi változataiban csak újszülöttként aludt, azóta hárman osztoztunk a mi ágyunkon.

Persze kiderült, hogy a vártnál egészen más miatt bonyolult ez a történet. Mimzi az első éjszakától a saját ágyában alszik, mert miután elaltattuk, oda tesszük le. Az ágy előtti puha szőnyeg alá betettük a korábban egészen máshol használt habtapi réteget, hogy ha napközben vagy éjjel elesne, puhára érkezzen. El amúgy nem esik, mert ügyes, de éjjel szívesen lemászik, így reggelente általában ott találjuk meg.

Simán átalussza az éjszakát a szőnyegen. Néha Virággal együtt, akiről kiderült, hogy sokkal kevésbé van fölkészülve arra, hogy Mimmer külön aludjon tőlünk, mint a kisfiam maga. Ezért azt beszéltük meg, hogy ugyan a gyerekágyba fektetjük az alvó Baba urat, és ha éjjel fölkelne, ő megy visszaaltatni. Ha nagyon nem sikerül, ott marad vele összebújva. Nem mellesleg, már megesett, hogy saját lábán ment lefeküdni, amit igazi történelmi sikernek éreztem. Ezek a nagy dolgok.

Reggelente nem ritka, hogy mindkettőjüket a földön fekve vagy a kanapén találom meg, miközben Pizsi, a macskánk meg ott héderel mellettem a felnőttágyban. De volt olyan is, hogy arra keltem, hogy megint köztünk alszik Mimmer. Virág állítja, nem tudja, hogy került oda. Szerintem ő hozta át éjjel reflexből. De mindegy is, így kaland az élet.

Hát, ez nem jött be #papinapló 84.

A csimpolyakorszak lassacskán véget ér, mert az altatásforradalmunknak hála, Mimó már nem igényli esténként Marley bácsi zenéjét. Ennek egyrészről örülök, mert eddig Mimm, ha éppen nem reggae zenére dobta be a szunyát, akkor Bruno Marssal és barátaival nyomasztott. Így az is kuka legalább esténként. Óje. Viszont az a hülye helyzet állt elő, hogy hiányzik a jamaikai vutyuvutyuzás. Az elmúlt hónapokban annyira megszoktam, hogy meg is szerettem kicsit. Hát köszi, kisfiam.

Virág is újított, James Bluntot kérte föl altatósegédnek. Nem tudom ki ő és nem tudom, milyen zenét játszik. És az a helyzet, hogy szeretnék ebben a tudatlan létben megmaradni, mielőtt megutálok egy újabb remek zenészt. Félelmetes, hogy egy-egy muzsika agyonhallgatása, mennyire rossz érzéseket hoz elő. Nem úgy, mint régen, amikor volt olyan kazettám, amire összesen egy szám volt fölmásolva, nagyon sokszor.

Az esti mesélés viszont részemről úgy látszik, korai öröm volt. Hiába érdekes az Ezüst mesekönyv, Mimót egyelőre pont hidegen hagyja, ha csak mesélek, de nincsenek képek. A villanykönyvem persze nagyon érdekli, amit viszont nyilván nem adok oda neki. Szóval Benedek Elek bácsi egyelőre, remélem nem túl hosszú időre, parkolópályára került.

Már el is felejtettük, milyen jó átaludni az éjszakát #papinapló 83.

Kicserélték az összes ablakot a Hotel Kesziforniában, így megnyílt a lehetősége, hogy Mimó hamarosan beköltözzön a saját szobájába. Ennek felvezetéseként esténként én altattam, aztán kettesben aludtunk. Elértük, hogy egyelőre ugyan még a mi ágyunkban, de saját maga mászik a helyére, ahol felveszi az alvó pózt, aztán hajrá szundi. Ráadásul már négyszer egymás után végigaludta az egész éjszakát. Ez nagyon nagy szó ám, így azért csak könnyebb lesz. Reméljük. Sőt, amikor a bontási/építkezési munkák alatt a nagymamájánál hancúrozott, és eljött az ideje, átszaladtam T. Rezsővel, a horgolt dinóval, pikk-pakk elaltattam, és mentem is vissza a műveleti területre. Szerintem ez elég menő. 

Esténként végre meséltem is a kisfiamnak. Kicsit tanácstalan voltam, mi lenne a legjobb, ezért a mesemondók royalpimpőkéjéhez, Benedek Elekhez fordultam. A sok mesekönyve közül az ezüstöt választottam, amiben a világ legszebb meséit gyűjtötte össze. Úgy érzem, mostanában egyre fontosabb, hogy úgy neveljük a gyerekünket, hogy tudja: szerte a Földön nagyon sokféle ember él, akik épp csak annyival mások, mint mi, hogy érdekes a kultúrájuk, amit érdemes megismerni. Ennek a felvezetésére a mesék szerintem szuperek.

Mivel a villanykönyv feltétlen híve vagyok, abból olvastam a mesét. Azért jó ez az eszköz, mert gyorsan elérhető bármilyen könyv, ebben az esetben a mesekönyv. De azért is kiváló, mert nem kell felkapcsolni a lámpát altatásnál. Lehet töksötétben is olvasni a szöveget a háttérvilágítás miatt. Mimmert egyelőre jobban szórakoztatta a megvilágított fejem, ezért néha párnával püffölt, miközben harsányan nevetett. De az eddiginél jóval többször bújt hozzám, és nagy, igazi cuppanós puszikat is adott, amire mostanában kezd rászokni, nagy örömünkre.

És végre eljutottunk az Alma zenekar koncertjére is. Ez nagy szó, mert Mimó nagyon szereti a zenéjüket, és a helyzet az, hogy már mi is. Élőben még viccesebbek, mint YouTube-on. Viszont egy gyerekkoncerten is akadtak börhők, akik tülekedtek, lökdösődtek és a randa testükkel simán beleálltak Virág arcába, akinek a hátán figyelt Mimó. Aztán pofákat vágtak, amikor rájuk dörmögtem. Ez elég kiábrándító.

Már tudom, milyen a szaranyavagyok-érzés #papinapló 80.

Végre felavathattuk rendeltetésük szerint a gumicsimmócskákat. Akkora vihar volt az egyik éjjel, hogy reggelre kívánták az óriástócsák, hogy Mimó össze-vissza locspocsoljon bennük. Kicsit úgy nézett ki a színes csizmákban és a pufimellényben, mint egy újhullámos kisgazda. Meg is kérdeztem tőle, mi a helyzet a földeken, de inkább trappolt a vízben úgy, mintha mindig ezt csinálta volna. Egyszer meg is csúszott, de egy kis meglepődést leszámítva nem izgatta a sár.

Virágnak néha szüksége van egy kis éniődre, amikor azt tehet csini ruhában, amit gyerek mellett képtelenség. Ezért az egyik este elment bulizni, így estére velem maradt kettesben Mimmer. Ez nem újdonság, nem is izgultam. Hiba volt. Éppen abban az időszakban vagyunk, amikor a kisfiam extramód kötődik a mamájához. Akárhova megy Viru a lakásban, csimpaszkodik, nem engedi távol magától. Most, hogy nem volt a közelben, látszott Mimzin, hogy ez így nem jó, azonnal kéri vissza az anyukáját. Annak ellenére, hogy nevető öleléssel fogadott, amikor hazaértem, később csak állt az ajtóban, és vigasztalhatatlanul sírt, miközben azt a brümmögő hangot adta ki, ami nála az igényt jelenti a szopira. Még a rendes vacsoráját sem fogadta el. (update: Azóta miattam is sírt egyszer, amikor elmentem. Egy szeretethullám tombolt végig bennem emiatt.)

Végül kitaláltam egy trükköt: Mimm kedvenc klipjeit tettem be, de nem az ócska zenével, amik hozzájuk tartoznak, hanem Marley bácsit és az ő csimpolyazenéjét kevertem alá (az elmúlt hónapokban egészen megkedveltem). Ettől megnyugodott, és kicsit duzzogva végül elaludt. Ahogy álmában ringattam a hintában, gondolkodtam azokon, amiket az anyukablogokban olvastam. Arról, hogy hibába tesznek meg mindent, mégis azt érzik, hogy ők a világ legrosszabb anyái. Ez nyilván a legigazságtalanabb érzés, és most már értem is miért. Borzasztóan nyomasztó, világvége hangulata lesz tőle az embernek. (update: Aztán persze, mire ezt megírtam, fölkelt és rajtam aludt el.)

Most, hogy Mimmúr már jószerivel gyalog jár, sokkal több kutyához kerül közel, mint eddig. Nem mintha bármikor is gondja lett volna velük, de így sokkal több alkalma van simogatni őket. Az elmúlt napokban több kutyás is elismerően jegyezte meg, hogy tapasztalataik alapján igen ritka, hogy a gyerek ennyire közvetlen legyen. Nagyon okosan, vélhetően ösztönösen, mindig előbb a tenyerét szagoltatja meg az állatokkal, és csak aztán kezdi el őket simogatni, meg gyömöszkélni. Ha pedig úgy alakul, visszahozza a kutyáknak eldobott labdát. Ez érdekes, mert amikor kölyök voltam, Papa úgy tanított meg úszni, hogy amikor Tahiban levittük a kutyákat a partra, nekem is dobott egy fát, én meg kutyaúszásban utána mentem. Hiába jártam uszodai oktatásra, a Duna és az Adria volt, ami először biztonságot adott az úszáshoz (ezt majd elmesélem, ha lesz Mimónak karúszója). Azóta is jobban szeretek folyóvízben lubickolni, mint medencében.

Mimó nagy alvásai #papinapló 65.

Az is jó a digitális létben, hogy napközben teljesen up-to-date lehetek a kisfiam dolgaival, mert Viru egész nap küldözgeti a képeket. Így nem maradok le a nagy dolgokról. Például az alvásokról, amit a kisfiam extrahipercukin ad elő. Sok képet korábban már megmutattam, de alvósat csak néha. Íme hát, Mimó idei nagy alvásai.