Reggel simán bemászik mellénk #papinapló 95.

Amióta Mimó a saját szobájában lakik, reggelente néha az ébredéstől elkámpicsorodva sírdogált az ágyában. Persze csak pár pillanatig, amíg érte nem mentünk. Az egyik reggel azonban csak motoszkálás hallatszott, aztán futva megérkezett Baba úr, és felmászott közénk az ágyunkba. Ettől hirtelen különleges boldogság szaladt rajtam végig, és eszembe jutott, ahogy régen én is sokat csináltam ilyet.



Bevillant, ahogy egészen kisemberként Mama ágyába befeküdtem hajnalban, és néztem a fonott hintaszéket az ablaknál. A ráterített pulóver a hajnali monokróm fényben olyan volt, mint egy igazi ember. De nem féltem, inkább az érdekelt, ki lehet az. Aztán, amikor kivilágosodott, kiderült a turpisság. Ugyanezt játszottam nem sokkal később Papánál is, Tahiban. Ott az ágy fölött volt egy kép Einsteinről, egy törött kereszt, meg egy citera. Nyilván nem értettem a koncepciót, ettől különösen érdekes volt. A nagymamám ágyában is sokat feküdtem. Ott a falon lévő hatalmas szőnyeg csikizte a fantáziám. Amikor meghalt, kiderült, hogy egy óriási ajtó van mögötte. Ez a szobámba nyílt, ahol szintén volt egy nagy szőnyeg, ami mögé soha nem néztem be, mert azt hittem, fal van ott.



Mostanában többször jártunk vendégségben Mimmerel. Ezek családi látogatások voltak, így a magam részéről könnyű helyzetben voltam, hisz ismernek: bármikor bármit megeszem. Virágnál ez egy pöttyet bonyolultabb, mert a laktóz nem a barátja. Mimm viszont még csak most fedezi föl a gasztrovilágot, így teljesen jogosan mindenhol megkérdezik, hogy mit ehet, illetve mit eszik meg. Az ilyen esetekben nem jut eszembe semmi olyan, amire különösképpen figyelni kellene. Legalábbis nem emlékszem olyan kajára, amivel gondja lett volna. Pedig állandóan nyammog valamit, így a legegyszerűbb válasz: a bármi.



Vagyis majdnem a bármi, mert sokak örömére a mekis kaja valahogy nem csúszik neki. Már nem csak ketten, hanem hárman is voltunk hambizni, de Mimó most sem a csibefalatokat, sem pedig a burgonyát nem ette meg. Nem úgy mint a ketchupot, amit először a krumplival kanalazott ki, és arról szopogatta le, aztán az ujjával ugyanezt tette. Ha már úgyis az általa használt tizenöt szóból az egyik a tetup, lehet, hogy legközelebb kap két tégely paradicsomszószt, hogy azt nyalogassa boldogan. Ha megéhezik, úgyis kér enni, nem fogom tömni, mint egy libát. Nem hülye, borzasztó okosan fejezi ki magát. Főleg, ha nyamázni szeretne. Többféle, általában Virág által sütött babakaja úgyis mindig van nálunk.

Minden és az ellenkezője sem #papinapló 91.

Durván fokozódik a dackorszak, Mimó már önmagával is ellenkezik. Elkeseredetten kiabálja például, hogy Hinta! Hinta! Hinta!, aztán amikor be akarjuk ültetni, még hevesebben tiltakozik ellene. A végén meg kiszállni nem akar. De a gyakori dacolások között ott van még a Hú! felkiáltás is. Ezzel altatáskor Bruno Mars vagy Justin Timberlake dalát kéri, amiben huhognak. Esetleg Israel „IZ” Kamakawiwoʻole ugyancsak huhogós dalát. Szóval végig kell ezeket próbálgatni, aminek általában az a vége, hogy valami tök mással megelégszik. Eljutottam oda, hogy ha az mondjuk Marley bácsi csimpolyazenéje, akkor már boldog vagyok. Ezt sem gondoltam volna.

A fürdéssel is volt fennakadás. Úgy menekült a fürdőszobától napokig, mintha valami szörnyűség lenne ott. Pedig nyilván nincs, csak éppen ezt találta ki. Aztán, amikor meguntam ezt a lehetetlen állapotot, mondtam Virágnak, hogy Baba úr márpedig fürdeni fog. Aztán persze a lágy zuhany után már kijönni nem akart a kádból. Viszont cserébe az eddigieknél is bújósabb és puszilkodósabb lett. Legalább. Így enyhíti az őrületünk.

Eredetileg Virággal közösen szerettünk volna mindketten esküvői tetkót. Mivel azonban másfél hónappal a lagzi utánra volt időpontunk, csak Mr. Fusion, a robotom készült el akkor. Mimó már a nászúton bekopogott, terhesen a tetoválás pedig nem ajánlott, de még szoptatás alatt sem. Így ez a sztori egészen mostanáig húzódott. Sőt, a tágra tárt időablak miatt már nem is esküvői, hanem szülinapi tetkó lett belőle.

Amíg Virágot hímezték, Mimóval pasinapot tartottunk. Találkoztunk az egyik tesómékkal, de előtte elmentünk mekizni. Ketten még soha nem voltunk, így legalábbis nekem ez egy fontos móka volt. Papával nagyon sokat jártunk bigmacezni, de először Mamával toltuk a sajtburgert a Nyugatinál, amikor megnyílt, valamikor '90 körül a McDonald's. Egy nyári táborból hazaérkezve ez volt a meglepi. A mostani akciónk vége az lett, hogy Mimó végtelenül cukin belealudt a burgonyába két falat között, így újra segítségemre sietett az egyik kendő. Nem győzöm méltatni ezeket a végtelenül egyszerű, de roppant hasznos eszközöket. Szerencse, hogy Virág igazi hurcibubus, ezért van is mindenféle hordozónk. Mind közül nekem a karikás kendő jön be legjobban továbbra is.