A De! az új Nem! #papinapló 94.

Tényleg azt hittem, hogy a dackorszak olyan, hogy hosszú időn keresztül mindenre nemet mond majd Mimó. Hát, nem. Most éppen váltogatja a Nem! és a De! szavakat. Utóbbit nyilván tőlem tanulta el, csak éppen nem megfelelően használja. Ha lehet, ez még idegesítőbb a sima ellenkezésnél, de annyira aranyosan mondja, hogy csak nevetünk.

Az esték egyre bensőségesebbek. Próbálom mellőzni a hülye videoklipjeit, amiket általában sikerül Marley bácsi csimpolyazenéjével kiváltani. Sokszor leírtam, és eztán is fogom: tényleg nem gondoltam másfél évvel ezelőtt, hogy megkedvelem a rasztazenét. Most már boldog vagyok, ha csak azt kell hallgatnom Mimm úr miatt. Születése óta simogatom altatáskor a hátát, és bár korábban volt rá példa, már minden este tudatosan visszasimogatja a lapockám, és néha megfogja a kezem, amit szintén simogat. Ez végtelenül kedves, az egész napos stressz után elképesztően megnyugtat.

A sajátszoba-belakás legnehezebb részével pedig nagyjából megvagyunk, asszem. Az első hetekben még Mimmerrel aludt Virág, mostanra viszont sokkal nyugalmasabban telnek az éjjelek. Amikor este brassói medvetáncolva álomba ringatom, többnyire ő mutatja meg, hova tegyem le a plüsscsirkéjével. Aztán alszik kilenc-tíz órát, és csak egyszer-egyszer sír föl, de simán visszaalszik. Ez mondjuk elég király állapot. Bízzunk benne, hogy sokáig így marad.

Mindezek mellett más miatt is nagyon büszkék vagyunk Mimóra. Vendégségben voltak Virággal, ahol sok villogó, meg zenélő műanyagjáték volt. Mimzinek ezek nagyon tetszettek. Nálunk is sok játék van, de alapvetően azok csöndesek. A hirtelen ingercunami ellenére, amikor megunta a habzsidőzsit, mondta, hogy cipő, visszatette a cuccokat a helyükre, és simán, minden hiszti nélkül eljöttek. Azért ez elég nagy dolog egy huszonegy hónapostól.

Frankón ránk szól #papinapló 93.

Amikor Mimó már közel járt a megszületéshez, meg főleg utána, nagyon sokan elmondták a gyereknevelős történeteiket. Nincs annyi tárhelye a blogomnak, hogy leírjam az összes tanácsot. A javát azóta el is felejtettem, de most eszembe jutott az egyik. Egy többgyerekes nagymama mesélte, hogy be kell vallania, hogy számára a gyerek akkor kezd izgalmas lenni, ha elkezd beszélni. Akkor azt hittem, nem értem mire gondol, hiszen még alig volt a kezemben a saját kisfiam, minden izgalmas volt. Még a puki is.

Továbbra sem értek vele egyet, de azt hiszem, már tudom, mire gondolt. Amit Mimm csinál, még nem nevezném beszélgetésnek, hiszen nem összefüggőek a szövegei. Viszont be nem áll a szája egész nap. Mondjuk, régóta ez van, már többször írtam róla. Most azonban már ott tartunk, hogy nem csak néhány szóról tudjuk, mire gondol a költő, hanem egyértelműen, szinte kivétel nélkül meg tudja magát értetni. Láthatóan folyamatosan szondázza, mit hogyan csinálunk, és ha nem az történik, ami ezek alapján elvárható, akkor ránk szól. Vagy éppen a gumiállatkáit rendezi szépen sorba teljesen egyedül. Ez egyébként a házimunka-mániájával ötvözve még jó is lehet. Vicces lesz, ha nagyobb korában majd példás rendet tart. Nekem is volt ilyen, mindent élre állítós korszakom, de sokkal később. Aztán, amikor a rendelkezésemre álló helyemen a tárgyaim száma elérte a kritikus pontot, az egész rendszer összeomlott. Néha még most is próbálkozom, de Virág mindig kinevet, hogy túl rendmániás vagyok (inkább kényszeres – a szerk.). Pedig egyszer már elhangzott tőle, hogy milyen jó érzékem van a dolgok elhelyezéséhez. Mindegy is, ilyen a papisors.

Ha inna Mimm, de nem a kulacsát akarja használni, kimegy a konyhába, és megmutatja, hogy szüksége van egy szívószálra az iváshoz. Azt is elmagyarázza, amikor a mamája tojffint (muffin sütőformában készült omlett) készít, hogy nem csak úgy simán feltörni kell a tojást, hanem oda kell verni a konyhapulthoz. Azt is jelzi, ha banánt akar enni, hogy Virág harapja le a végét, hogy kinyíljon. Híresen mindenhez a fogaim használom eszköznek, de mondjuk ezt pont nem értem. Hiszen a banán éppen olyan gyümölcs, amin van beépített nyitó a végén. Mindegy is, egy hülyeség. 

A legjobb, hogy már nem csak huhog, ha valamelyik kedvenc dalát akarja hallgatni, hanem az új favoritnál megmutatja, hogy az Alma együttestől a Khumba című videoklip werkfilmjét szeretné látni. Ennek az elején a rapper srác viccből úgy tesz, csak a kezével, mintha asztmapipát szippantana. Ezért Mimó is szabályosan úgy tesz. Teljesen hihetetlen, hogy az egészből ez az egy, amúgy nem fontos jelenet ragadt meg benne. Pedig egészen biztosan nem tudja, mi az az asztmapipa.

Most kicsit büszkélkedek. Virág a kevéske szabadidejét, amikor Mimó épp nem pörög a saját tengelye körül, igen hasznosan tölti: kezdetben mindenféle állatkákat, most meg a legkülönbözőbb kosarakat horgol. Mint például ezt a pelenkosarat:

Mimó belakja a saját szobáját #papinapló 92.

Van az úgynevezett matatófal, amire a szorgos szülők mindenféle eszközöket szerelnek fel, hogy azon tanulják meg a gyerekek, mit hogyan kell használni. Kapcsoló, kilincs, ajtólánc, ilyenek... Mimó, bár szeret lámpákat kapcsolgatni, a kulcsokat és jackdugókat sokkal jobban szereti bedugdosni helyekre. Bárhova, ahova beférnek. Ezért Virág és az anyukája csináltak egy matatódobozt, amin csak lyukak vannak. Így azokba kedvére mindenfélét bedugdoshat.

Végre elkészült Mimó saját szobája. A régi kiságyát átépítettük még nem nagyággyá, de már az egyik főrácsot kibontottuk. A játékait is áttelepítettük hozzá, és építettünk neki polcos szekrényeket is. Az ebédlőasztal is felszabadult végre másfél év után, mert a pelenkázó apparátust a komódján alakítottuk ki, amit az ablakhoz toltunk. Így kitekinthet, miközben cseréljük a gatyacsomagocskát. A falra pedig szupercuki, a netről gyűjtött rajzolt állatkás képeket és a festő nővérem Nyúlhálózat című képét tettük. Baromi jó lett szerintem.

A következő feladat, hogy Mimm tényleg magáénak érezze a szobát. Ez a projekt kapásból jól indult, és remekül halad. Sokszor oda megy be játszani, és csak néha kell a kint eldobált játékokat utána vinni. A lakás nagy részén hirtelen hatalmas rend lett. Jól meg is lepődtünk, milyen tágas tereink vannak. Az alvás kicsit bonyolultabbnak tűnt, hiszen a mostani ágya előbbi változataiban csak újszülöttként aludt, azóta hárman osztoztunk a mi ágyunkon.

Persze kiderült, hogy a vártnál egészen más miatt bonyolult ez a történet. Mimzi az első éjszakától a saját ágyában alszik, mert miután elaltattuk, oda tesszük le. Az ágy előtti puha szőnyeg alá betettük a korábban egészen máshol használt habtapi réteget, hogy ha napközben vagy éjjel elesne, puhára érkezzen. El amúgy nem esik, mert ügyes, de éjjel szívesen lemászik, így reggelente általában ott találjuk meg.

Simán átalussza az éjszakát a szőnyegen. Néha Virággal együtt, akiről kiderült, hogy sokkal kevésbé van fölkészülve arra, hogy Mimmer külön aludjon tőlünk, mint a kisfiam maga. Ezért azt beszéltük meg, hogy ugyan a gyerekágyba fektetjük az alvó Baba urat, és ha éjjel fölkelne, ő megy visszaaltatni. Ha nagyon nem sikerül, ott marad vele összebújva. Nem mellesleg, már megesett, hogy saját lábán ment lefeküdni, amit igazi történelmi sikernek éreztem. Ezek a nagy dolgok.

Reggelente nem ritka, hogy mindkettőjüket a földön fekve vagy a kanapén találom meg, miközben Pizsi, a macskánk meg ott héderel mellettem a felnőttágyban. De volt olyan is, hogy arra keltem, hogy megint köztünk alszik Mimmer. Virág állítja, nem tudja, hogy került oda. Szerintem ő hozta át éjjel reflexből. De mindegy is, így kaland az élet.

Minden és az ellenkezője sem #papinapló 91.

Durván fokozódik a dackorszak, Mimó már önmagával is ellenkezik. Elkeseredetten kiabálja például, hogy Hinta! Hinta! Hinta!, aztán amikor be akarjuk ültetni, még hevesebben tiltakozik ellene. A végén meg kiszállni nem akar. De a gyakori dacolások között ott van még a Hú! felkiáltás is. Ezzel altatáskor Bruno Mars vagy Justin Timberlake dalát kéri, amiben huhognak. Esetleg Israel „IZ” Kamakawiwoʻole ugyancsak huhogós dalát. Szóval végig kell ezeket próbálgatni, aminek általában az a vége, hogy valami tök mással megelégszik. Eljutottam oda, hogy ha az mondjuk Marley bácsi csimpolyazenéje, akkor már boldog vagyok. Ezt sem gondoltam volna.

A fürdéssel is volt fennakadás. Úgy menekült a fürdőszobától napokig, mintha valami szörnyűség lenne ott. Pedig nyilván nincs, csak éppen ezt találta ki. Aztán, amikor meguntam ezt a lehetetlen állapotot, mondtam Virágnak, hogy Baba úr márpedig fürdeni fog. Aztán persze a lágy zuhany után már kijönni nem akart a kádból. Viszont cserébe az eddigieknél is bújósabb és puszilkodósabb lett. Legalább. Így enyhíti az őrületünk.

Eredetileg Virággal közösen szerettünk volna mindketten esküvői tetkót. Mivel azonban másfél hónappal a lagzi utánra volt időpontunk, csak Mr. Fusion, a robotom készült el akkor. Mimó már a nászúton bekopogott, terhesen a tetoválás pedig nem ajánlott, de még szoptatás alatt sem. Így ez a sztori egészen mostanáig húzódott. Sőt, a tágra tárt időablak miatt már nem is esküvői, hanem szülinapi tetkó lett belőle.

Amíg Virágot hímezték, Mimóval pasinapot tartottunk. Találkoztunk az egyik tesómékkal, de előtte elmentünk mekizni. Ketten még soha nem voltunk, így legalábbis nekem ez egy fontos móka volt. Papával nagyon sokat jártunk bigmacezni, de először Mamával toltuk a sajtburgert a Nyugatinál, amikor megnyílt, valamikor '90 körül a McDonald's. Egy nyári táborból hazaérkezve ez volt a meglepi. A mostani akciónk vége az lett, hogy Mimó végtelenül cukin belealudt a burgonyába két falat között, így újra segítségemre sietett az egyik kendő. Nem győzöm méltatni ezeket a végtelenül egyszerű, de roppant hasznos eszközöket. Szerencse, hogy Virág igazi hurcibubus, ezért van is mindenféle hordozónk. Mind közül nekem a karikás kendő jön be legjobban továbbra is.