Bensőséges elsőségek #papinapló 32.

A héten dúskáltunk az elsőségekben. Mimó például önerőből eljutott az első határozott feltérdeléshez. Ez eléggé biztos jele annak, hogy itt hamarosan üldögélés is lesz. Ennek örömére kipróbáltam, milyen lesz, ha majd a nyakamból szemléli a világot. Kezdem érteni a kopasz apukákat, mert ha az lesz, ami elsőre, vagyis rágja és húzza a sérót, akkor nem sok hajam marad. Na, de sebaj. Ez a papisors.

A mamájával először sikerült a mesterhármas, azaz eljutottak végre minden mamás-babás tornára a héten. Látszik, hogy Viru mennyire boldog attól, hogy ezeket csinálja. Nem csak azért, mert sport, ami segít visszanyerni lányos alakját, hanem azért is, mert jó fej anyukák között van.

Az első játszóterezés is pipa, méghozzá nagy sikerrel. A szoponcsó ismét nagy szolgálatot tett, mert nem csak takaróként lehetett hasznosítani, de a pókhálószerű hintában is jó alátét volt. Amikor mi gyerekek voltunk, a teljesen leaszfaltozott téren volt vasból űrrakéta, meg a kornak megfelelő egyéb vashinták- és mászókák. Ha leesett valaki, ami rendszeresen megtörtént, az óvó- vagy tanító néni még jól meg is szidta érte, miközben a betört fejről törölgette a vért. Ezek a mai játszóparkok egészen mások. Nem csak színesek, de puhák és izgalmasan ötletesek is. Kár, hogy tök ciki, ha mázsás apukák élvezik a játékokat.

Eljött az ideje annak is, hogy bedugdossuk a konnektorokat. Mimzi egyre mozgékonyabb, emiatt pedig egyre jobban élvezi a mindenfelé mászkálás szabadságát. Minket meg kiver a frász attól, hogy útközben mindent megvizsgál. Elképesztően érdekli minden, ami persze szuper, hiszen az a jó, ha érdeklődik. Másfelől viszont lassan mindenről kiderül, hogy egyáltalán nem bababiztos.

Az első kiállítást is megszemlélte a kisfiam. Mi nagyon szeretjük Labrosse Dani képeit, így azokat mutattuk meg neki először. Nem hiszek a bevésődésben, de nem lenne nagyon ellenünkre, ha valami hasonló tehetsége bukkanna fel, mire kamasz lesz.

Pizsi cicánk is enyhül, láthatóan kezdi egyre közelebb engedni a szerzett kispajtását. Az utolsó pillanatban még mindig elugrál, ha közelítenek az érdeklődő babakezek, de egyre inkább kivár, mielőtt menekülni kezdene. Valószínűleg akkor lesz nagy áttörés a barátkozásban, ha majd Mimzi eséllyel tudja üldözőbe venni, vagy legalább már koordináltabban megy a simogatás.

A legelső versenyén is elindult Prüntyi. Oké, ez nem olyan, amin igazából ő hajt a győzelemre. Sokkal inkább mi, a szülei versengünk a többi szülővel azon, hogy kinek a babás képe tetszik a legtöbb embernek. A sok kispajtásnak hála sokáig nyerésre álltunk, de egy vetélytársunk persze akadt, aki bánatunkra elhúzott előttünk. De nem csüggedünk, szerdáig még van két nap a versenyből. Hátha a véghajrában érkezik elég like.

És akkor megtörtént az elkerülhetetlen #papinapló 31.

Amikor azt mondták, hogy majd figyeljem meg, hogy pillanatok alatt változik Mimó, kicsit túlzásnak gondoltam. Hát, nem az. Alig pár hét alatt a forgolódásra is képtelen kisfiam igazi humántank lett. Úgy mászik át mindenen és mászik el a lakásban mindenfelé, mintha minimum lánctalpa lenne. És hiába állítom meg vagy teszem arrébb, célirányosan megy, amerre szeretne.

Az ilyen gyors iramú fejlődésre elég nehéz felkészülni. Ezért is kezdődött a hetünk borzasztóan. Mimzi ugyanis egy pillanat alatt az ágyról a földre huppant. Azt nem tudom hogyan csinálta, de az ágy felé nézve, négykézlábra érkezett. Azonnal hívtam a gyermekorvosi rendelőt, hogy akkor most mi van. Mondták, hogy hiába nincsen semmi külsérelmi nyom, és belső bajra sem utal semmi, menjünk be vele a kórházba, mert egy éves kor alatt kötelező ilyen esetben. Be is mentünk gyorsan a Madarászba. Volt röntgen és ultrahang, de szerencsére semmit nem találtak. Nagy lecke volt ez, mert ki kell találni valamit, hisz Prüntyi megállíthatatlan. Azt még nem tudjuk, hogy járóka, kis kerítések vagy babakarám (szörnyű ez az elnevezés) lesz-e a megoldás, de valami kell.

Mivel a kórházpara miatt elmaradt a királyréti kisvasutazás, később kellett bepótolnunk. Egyelőre azt hiszem, mi jobban élveztük az erdei vonatozást, mint Baba úr, bár nem nyígott, szóval ellenére biztosan nem volt. Ha nagyobb lesz, majd jól bejárjuk az ország kisvasútjait, ami nekem régi álmom, és csak remélni merem, hogy a fiam partner lesz ebben a mókában.

Nagy dilemma számomra már nem pestinek lenni, mert felborultak a szerepek. Nagyanyó lenne a vidéki nagyi, de ő a szomszédban lakik, így ebben a kontextusban ez nem értelmezhető. Így azonban a távoli nagyik a Pesti Mamó és Papó, akik viszont a Belvárosban laknak, tehát vidékinek csak nagyon faramuci túlzással nevezhetők. Abba viszont belezavarodik Mimzi (is). A megoldás mégis ők lesznek, mert van egy kis házuk a Mátrában, ahova remélem, sokat viszik majd magukkal, amíg mi alszunk és moziban ülünk. Ott megtanulhat majd tüzet rakni, nyársat faragni, rablóshúst sütni, lecsót főzni, meg egy rakás érdekes dolgot, például olyan szavakat a helyiektől, amit senki nem ért máshol.

Zsákos Samu a (pest)megyéből #papinapló 30

Merőben új szituba kerültünk a héten, mert beköszöntött az ősz. Végre volt alkalmunk ráadni Mimóra a cuki pulcsikat (például a macisat), amiket kaptunk, de még soha nem használtunk. Baba úr az elején kicsit furcsállta a hosszú ujjú ruhákat, hisz az elmúlt hónapokban inkább az volt a cél, hogy minél kevesebb réteg legyen rajta. Picike szomorú pislogás után végül megbékélt az évszaknak megfelelő szettel.

Virág régóta készült rá, hogy az elől hordozásról átvált a hátas batyura, mert ahogy nő Mimó, egyre nehezebb lesz. Az pedig már nem kényelmes, sőt. A héten sok gyakorlás után ez is összejött, és már a szabadba is kimerészkedtek.

Eddig az alvás alatti takarózással nem volt gond, mert éjjelente is nagyon meleg volt. Ha lerúgta, márpedig lerúgta magáról a leplet Prüntyi, hát így járt. Most viszont éjjel már elég hűvös van, fűtés meg még nincs, ezért bepöppintettük a hálózsákot. Kicsit féltünk, hogy nem fogja magát jól érezni benne, de persze semmi gondja nincs vele. Lehet benne ugyanúgy lovacskázni, tehát jó. Ez is megoldva, és mivel Samu az egyik neve Mimzinek, el is neveztük nagyhirtelen Zsákos Samunak.

Az egyik délután Mimóval ketten maradtunk, mert szabi miatt napközben is otthon vagyok. Ennek Viru nagyon örül, mert tud végre aludni. A kisfiam eljátszott a szőnyegen, én meg az asztalom alatt bíbelődtem a lebegő csillaggömböm kábeleivel. Egyszer csak ott termett mellettem, mert suttyomban odakúszott. A közös asztal alatti bunkizástól hirtelen megszállt a kozmikus apa-fiú világérzés. Csodálatos volt.

Észrevettem, hogy Pizsi, a cicánk és Mimzer egyre jobban érdeklődnek egymás iránt. Pizsi néha úgy viselkedik, mint egy féltékeny nagytesó, mostanában azonban egyre közelebb merészkednek egymáshoz. Sőt, Pizsi többször eljátszotta, hogy elindult valamerre, mintha épp arra lenne dolga, aztán az egész szobát kívülről megkerülve az oldalajtón berohant, és szabályosan átugrált Mimó fölött. Ennek örülök, mert ha egy ember és egy állat érdeklődik egymás iránt, és főleg, ha játszanak egymással, akkor az már a barátkozás jele.  Meg amúgy is, kevés nevetségesebb dolog van egy duzzogó macskánál.

Robotporszívó? Ugyan. Mászó baba a tuti! #papinapló 29.

A héten lett féléves Mimó. Viru minden hónapfordulón ugyanabban a pózban és ugyanazzal a plüssnyúllal fotózza le. Most először ez komoly küzdelem volt, mert négyszer is megpróbált eliszkolni. De azért összejött a kép.

Mint minden héten, most is utánanéztünk, mi minden jellemző ilyenkor egy babára. Már egy ideje gyanakszunk, hogy igazából ezt a naplót írják át általánosra, mert pöccre azokat tudja Mimzer, amiket kell ebben a korban. Ilyen például a mászás. Hetek óta próbálgatja, hogyan lehet eljutni egyik pontból a másikba, de túl sokat eddig nem haladt. Vagy ha igen, akkor is csak hátrafelé. Most, az egyik nap fogta magát, és – már irányhelyesen, azaz előre – átslisszolt a szoba egyik végéből a másikba. Többször is, mert hiába vittem vissza a kiindulópontra, csak ment előre újra és újra. Már az ágyunkban sem merjük csak úgy otthagyni, mert amilyen kis furfangos, képes leesni róla. Ezért egy ideje komoly védelmi vonalakat fejlesztgetünk párnákból és takarókból. Emlékszem, ez működött a húgomnál is egy ideig, de aztán ő is megállíthatatlan volt.

Ahogy kezd rájönni Mimzi, hogy milyen a szabadon mozgás, a tárgyakkal is ismerkedik. Amit nem nyal meg, azt megszereli. Pontosabban mindent megnyal, mindent tologat, amit pedig lehet, tekerget és csavargat, legyen az valamelyik távirányító vagy telefon, a fűtőtesten egy kiálló izé, esetleg a ventilátor szabályzója.

A hozzátáplálás is kibővült: a barackhoz és az almához reszelt babakekszet is hozzákeverünk. Nézegettük a boltban az előre elkészített babakajákat, de döbbenetesen drágák. Főleg, ha belegondol az ember, hogy mennyi anyag van bennük. Gyakorlatilag egy fél gyümölcsért egy darab céklával elkérnek majdnem annyit, mint amennyibe másfél sajtburger kerül. Majd megpróbáljuk itthon előállítani a fincsit, mert ez így nevetséges.

Ritkán, de előfordul, mint most is, hogy nem én úszom Baba úrral, mert dolgozom hétvégén. Ilyenkor Nagyanyó kíséri a családot, Viru pedig csobban. Nagyon cuki látni, hogy napokkal korábban már készül a feladatra, mert nagyon szeret a medencében lenni a kisfiunkkal. Olyan jó lesz, ha majd együtt rajcsúrozunk a vízben nyaraláskor.