A csimpolyakorszak lassacskán véget ér, mert az altatásforradalmunknak hála, Mimó már nem igényli esténként Marley bácsi zenéjét. Ennek egyrészről örülök, mert eddig Mimm, ha éppen nem reggae zenére dobta be a szunyát, akkor Bruno Marssal és barátaival nyomasztott. Így az is kuka legalább esténként. Óje. Viszont az a hülye helyzet állt elő, hogy hiányzik a jamaikai vutyuvutyuzás. Az elmúlt hónapokban annyira megszoktam, hogy meg is szerettem kicsit. Hát köszi, kisfiam.
Virág is újított, James Bluntot kérte föl altatósegédnek. Nem tudom ki ő és nem tudom, milyen zenét játszik. És az a helyzet, hogy szeretnék ebben a tudatlan létben megmaradni, mielőtt megutálok egy újabb remek zenészt. Félelmetes, hogy egy-egy muzsika agyonhallgatása, mennyire rossz érzéseket hoz elő. Nem úgy, mint régen, amikor volt olyan kazettám, amire összesen egy szám volt fölmásolva, nagyon sokszor.
Az esti mesélés viszont részemről úgy látszik, korai öröm volt. Hiába érdekes az Ezüst mesekönyv, Mimót egyelőre pont hidegen hagyja, ha csak mesélek, de nincsenek képek. A villanykönyvem persze nagyon érdekli, amit viszont nyilván nem adok oda neki. Szóval Benedek Elek bácsi egyelőre, remélem nem túl hosszú időre, parkolópályára került.
Az esti mesélés viszont részemről úgy látszik, korai öröm volt. Hiába érdekes az Ezüst mesekönyv, Mimót egyelőre pont hidegen hagyja, ha csak mesélek, de nincsenek képek. A villanykönyvem persze nagyon érdekli, amit viszont nyilván nem adok oda neki. Szóval Benedek Elek bácsi egyelőre, remélem nem túl hosszú időre, parkolópályára került.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése