Mimó bohócot vacsorázott #papinapló 86.

Az elmúlt időszakban volt egy kis fognyugtunk, mert a metszőfogak szépen kinőttek, a hacacáré elült. Szegény Mimm azt is megsínylette, most azonban újra belendült a fognövekedés. Ezúttal a nagyobb, ezáltal gondolom fájdalmasabban feltörő őrlőfogak következnek. Láthatóan sokszor fáj szegény kisfiam arca, és a kapcsolódó orrfolyás és nyáladzás sem kellemes, ezért nagyon rosszul alszik: könnyen fölébred és nem tud visszaaludni. Próbálom elképzelni, milyen érzés lehet, de nem megy. Persze fájt már nekem is a fogam, de nem emlékszem olyan fájdalomra, ami újdonság lett volna. Szegénynek bármi is játszódik le az arcában, biztosan életében először érzi.

Amikor viszont nem zaklatja hullámokban a fogtroll Mimzit, minden olyan, mintha nem lenne semmi kellemetlenség. Sőt, érezhető a könnyebbség a lelkében, ettől pedig extracuki. Még poénokkal és trükkökkel is bepróbálkozik, amikkel például az altatást megnehezíti kicsit. Többször is előfordult, hogy felvette az alvópózt, és percekig úgy is tűnt, mintha bedobta volna a szunyát. Aztán egyszer csak azt kezdte el mondogatni, hogy „hááá, pityipűűű”. Komolyan. Ezt eltanulta tőlünk, mert Virággal így játsszuk, hogy már alszunk. Kipróbálta, hátha elhiszem. Aztán halkan kuncogott. Imádom a humorát. Olyan, mint aki bohócot vacsorázott.

Közben kezdek megbuggyanni Mimó zenei ízlésétől. Komoly lelki fájdalmat okoz Bruno Mars és divatból csípőficamos barátainak a huhogása. Bármennyire utáltam régen, remegek a boldogságtól, ha véletlenül hajlandó Marley bácsi csimpolyazenéjét hallgatni. Ezt meséltem a csikungedzőmnek is, aki azt ajánlotta, hallgassuk bele Rutkai Bori és a Specko Jedno zenéjébe. Az szerinte jó, és a fiának bejön, szóval  talán az enyém is megkedveli. Úgy fest, igaza van, mert Mimó megbabonázva nézi az egértévémen a klipeket. Tényleg tök jó zene.

A kiccsaládom uncsitesóstul az egyik nap felfedezte a Helloanyu maszatolót. A hely állítólag szuper, igazi mesebirodalom. Még akkor is, ha Mimmernek nem a tépkedés és a ragasztgatás volt a jó program, hanem az ablak, meg a játékok. Virág azt mondta, simán azt érezte, hogy ott igazán mindent lehet csinálni.

Hónapokkal ezelőtt, vagy talán már egy éve, amikor a kisfiam elkezdett a nyakamban ülni, sokat keresgéltem a neten, hogy nekem is legyen valami hurcicuccom, ne csak Virágnak. Találtam is egy SaddleBaby nevű nyakbanhordó csodaeszközt, de a papisors erősebb volt, így nem vettem meg. Most Rosi pajtásom felajánlotta egy időre a sajátjukat, mert a két gyereke közül a nagyobbat már, a kisebbet még nem tudja hordani benne. Úgy gondoltam, lesz pár hónapom, hogy kijátsszam, vagyis na, szóval kiélhessem magam turbó serpapiként. Ehhez azonban Mimó nem partner. Akárhogy próbáltam, nagyon nem szereti. Hát, így jártunk. De legalább ingyen megtudtuk. Jobban bánkódnék, ha tízezrekbe fájt volna.