Azt gondoltam, hogy a dackorszakkal megszívtuk, de ez van, majd túl leszünk rajta pár év múlva. Nem is gondoltam bele hirtelen, hogy eddig mindössze nyolc foga van kint Mimónak, és csak most jön a durva világ. A múlt héten aztán egyből kapcsoltam, mert szegény kisfiam nagyon szenvedett a hátsó fogai miatt. Megindultak. A kín miatti vergődés ötvözve a dacolással... Szóval megadurva hetünk volt, éjjel-nappal. Ami viszont jó hír, hogy Mimm hajlandó újra beleülni a babaverdába. Az elmúlt két hónapban ilyenre nem volt példa. A nagy szabadságot megérezve, úgy gondolta, hogy övé a Világ. Gyalog. Gondolom rájött, hogy mégsem akkor buli ez, mert fárasztó. Mi meg örülünk.
Mimmer első szavai között volt a repülő, de aztán valamiért nem használta. Nem úgy, mint mostanában egy saját szót, ami a bú, mint hangos gép (autó, vízforraló, hajszárító) és a pipi, mint madár szavak egybefonva. Így lett mimóul a gépmadár: a búpipi. Persze, ez nem tűnik nagy dolognak, de mégis az, hiszen magától alkotott valamit, amit logikusan épített föl. Ismerek olyan felnőttet, aki ennél hülyébb.
A háztartási teendőkben ott tartunk, hogy ha Virág leszedi a fregoliról a megszáradt ruhákat, és ad egy pakkot Mimónak, ő boldogan segít a célhelyre juttatásban. De nem ám csak úgy viszi a ruhákat, mint pár hete a zacskónyi krumplihéjat, hanem megfontoltan, igazi ügyként kezeli a feladatot. Ha például leesik egy-egy zoknigumó, nem hagyja ott, hanem, ha visszakapja, odaszorítja az álla alá a cumót. Látszik, hogy tényleg nagyon fontos neki, hogy segítsen, főleg a mamájának.
Ha pedig megkérjük rá, már ellenkezés nélkül is elfoglalja magát. Az egyik reggel például két szobával arrébb találtam meg, ahogy belefeledkezve a világba, elmélyülten nyomkodta a dudut. Jó, oké, nem biztos, hogy épp a tablet a legmegfelelőbb játék egy másfél évesnek. De mindig arra gondolok, hogy miért ne lenne jó, ha ismeri és tudja használni, mire óvodás lesz. A lufis, meg a minyonos játékot már most simán elindítja, a rajzolósban még segíteni kell, de azt is nagyon szereti. Az általa készített töménytelen fénykép között pedig néha vannak egészen jók. Ami nagyon fontos volt, hogy az internetet lelőttük róla, hogy ne vásárolgathasson össze-vissza véletlenül mindent. Az pedig külön olvasztóan cuki, ahogy mindenen, de tényleg mindenen, a tableten is állandóan telefonál. Közben úgy magyaráz a kezével, mint telefonálás közben a mamája.
Nekünk is sokkal egyszerűbb lett volna az életünk, ha nem kamaszként találkozunk komolyabban az úgynevezett számítástechnikával (vajon ez még egy élő kifejezés?). Mondjuk a többiek is így voltak vele, szóval nem voltunk lemaradva. Emlékszem, hogyan tanították akkoriban az isiben a 3.1-es Winfost, sőt, még az egyetemen is a tananyag része volt a Word. Visszagondolva ez nevetséges, de kétségtelenül szórakoztató volt megcsinálni a feladatokat a lányoknak, amikor egy-egy (!)kinyomtatott(!) lapot kellett lekopizni. Szóval, ha Mimm tudja majd kezelni a kütyüket, az jól jöhet majd neki ismerkedéshez. Haha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése