2016. július 11., hétfő

Király dolog középkorú papinak lenni #papinapló 74.

A héten lettem 35 éves. Még az általános isiben egyszer szerveztem egy szülinapi bulit Papa tahisi házába. Úgy hirdettem meg, hogy ha esik az eső, elmarad. Pechemre mindenki komolyan is vette a reggeli szemerkélést. Ezután elég durva komplexusom lett ettől, és nagyon sokáig csak megosztva tartottam szülinapi összeröffenést, az utóbbi években pedig mindössze csak kétszer sajátot. Viszont meglepi bulim, a gyerekkoriakat leszámítva sose volt. Eddig. Mint kiderült, Virág furfangosan szervezett nekem egyet, hogy nagyon sokan jól meglepjenek. Totál elhittem, hogy a mi kis Dunánkhoz indulunk felkötni két fa közé az új függőágyam, és úszhatok is egy nagyot. Ehelyett kicsit arrébb mentünk, ahol vártak rám a rokonaim és a barátaim. Akinek van, hozta a gyerekét vagy gyerekeit is. Mondjuk az fura volt, hogy Viru valamiért nagyon nem akarta, hogy fürdőgatyába menjek a ház mögötti partra. Így persze érthető.


A délután egy pontján tudatosult bennem, hogy hahó, most lettem középkorú. Ez mondjuk az ajándékokon nem látszott, mert sok más szuperság mellett Batman és a robotok felül voltak reprezentálva. Hehehe. Azon gondolkodtam, hogy mennyire király már ez így. Mármint középkorúnak lenni. Van egy csodás családom, sok barátomnak is van, és boldogok vagyunk. Most először történt meg velem, ami kölyökként sokszor, csak most fordítva: amikor gyerekszemmel nézve idős rokon vagy családi barát szülinapjára vittek. Mindig nagyon szerettem az ilyet, főleg ha volt sok gyerek is, mint most. Csak most én voltam a bácsi a pöttömöknek. Eszembe jutott, hogy már nem azon izgulok, hogy mihez kezdek majd egyszer magammal, hanem azon, hogy Mimónak boldog gyerekkora, aztán majd vagány kamaszkora, végül szuper felnőttkora legyen.


Ehhez jó alap volt, hogy megvolt Mimzivel az első igazi papi-fiú nevetőgörcsünk. Szerencsére nagyon vidám gyerek, de ilyen intenzív kacagásspirálba még soha nem kerültünk. Úgy történt, hogy altatás közben ránéztem, és valamiért vágtam valami hülye fejet, amitől elkezdett nagyon nevetni. Erre önkéntelenül visszanevettem, amitől ő még jobban röhögött. És ez így ment hosszú perceken keresztül. Hiába próbáltam komolyan nézni rá, hogy felhívjam a figyelmét az alvás szükségességére, amikor rápillantottam, nem bírtam ki mosoly nélkül. Újra és újra belekerültünk az örvénybe. Úgy vetetettem véget neki nagyjából tíz perc után, hogy direkt a másik irányba néztem. Ez olyan érzés volt, mint amikor baromi éhes az ember, és elé tesznek egy tányér sztrapacskát, de még csak meg sem szaglászhatja.


Elkövetettem egy óriási hibát már rég, aminek most szívtam meg nagyon a levét: engedtem Mimmernek, hogy játsszon a telefonjaimmal. Még egy régit is kapott, ami már nem működik. Persze az, ami világít, sokkal izgibb. Ez érthető. Mint mindig, most is odaadtam neki a kedvencét a száguldó vonaton, hogy ne mászkáljon le-föl a vagonban (miután vagy 400-szor fel-alá sétáltunk, kedveskedett minden fiatal lány utasnak, vau-vauzott minden kutyusnak, evett, ivott, játszottunk  a szerk.). Fontos, hogy Mimm nem vágta földhöz a készüléket, csak egyszerűen leejtette, babajellegéből adódóan nem túl magasról. Ettől azonnal ripityára tört az elvileg szupererős, törhetetlen kijelző. Amikor Viru fölvette a földről, olyan fejet vágott, hogy „sz-sz-sz-sz”, de elsőre nem vettem komolyan, mert mindig ilyennel húzzuk egymás agyát. Különben is, éppen azért vettem víz- és ütésálló telefont, hogy ilyen ne történhessen. Már akkor gyanús lehetett volna, hogy némileg kamu a marketing, amikor az elődje (mert ez már a garanciában cserélt volt) egyszer beázott a babaúszás fotózása közben. Tanulság: ha van otthon üvegfóliád, tedd föl! Merthogy éppen néhány nappal korábban kaptam meg a kijelzővédőt, de lusta voltam beüzemelni, mert mi baj lehet. Így jártam, ez nem a kisfiam hibája, én voltam bosszantóan felelőtlen. A másikat azonnal bebugyoláltam ezután. Meg a tetemet is utólag, nehogy Baba úr megvágja vele a kezét, hiszen továbbra is működött még napokig. Csak éppen semmit nem lehetett vele csinálni a főgomb nyomogatásán kívül, mert hiszen nem érzékeli az érintést. Ez amúgy nagy szívás, mert az aksit nem lehet kivenni, így pedig nem merült gyorsan, hisz nem használtam. Az ébresztő viszont minden reggel kukorékolt.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Dávid,
    először is Isten éltessen sokáig! Gratulálok a szuper családhoz, igazi büszkeségek ők!
    Véletlenül sikerült idekerülnöm, de örömmel olvastam az írásod, szuper jó, hasznos és hiánypótló a sorozat, amit írsz.
    Viszont nem hagy nyugodni, hogy ki a franc mondta neked, vagy honnan veszed, hogy Te most már középkorú vagy???!!! Ezen totál kiakadtam. Először azt hittem, valami vicc, de éreztem, hogy nem feltétlen. És hogy ez neked mivel jár? Így érzed magad lélekben? Vagy elmondod magadnak, meg másoknak párszor, és ha odakoncentrálsz nő pár ősz hajszálad is? :-))))
    Szóval: a 35 az brutál fiatal kor, Öregem:), a közép, az 50-től van frankón. Drága, általam igen tisztelt, sőt szeretett édesapád volt középkorú, mikor Fülöpke megszületett. Ez, ha jól számolom, nálad akkor lesz, mikor kedves kisfiad már rég első fesztiváljain fogja fűzni a csajokat...
    Úgyhogy ehhez legyél kedves tartsd magad a jövőben!
    Baráti üdvözlettel és még egyszer boldog szülinapot,
    Pajtók Pisti
    (40, SPA-san is fiatal 2 gyerekes apuka)

    VálaszTörlés
  2. Heló, Pisti! :)
    Onnan jött, 35 után nagyon sok kedvezmény már nem jár, sőt a bankban egészen mások mostantól a feltételek. Nem hittem el, de tényleg.
    És már kiszes sem lehetnék mostantól. :)
    De legyen igazad, nem baj az, ha nem vagyok még olyan öreg. :D
    Jó, hogy megtaláltad a Papinaplót. <3

    VálaszTörlés