Ez történt velünk minap. Ráadásul éppen ügyeletes voltam egy
várossal odébb, így a teljes tehetetlenség erőtere borult az agyamra.
Szerencsére gyorsan kiderült, hogy csak picike bibiről van szó, és hamar
elapadt a patakvér. Rohadt egy érzés. Most értettem meg Papát.
Állandóan én vagy a barátaim hívogatták kórházakból, hogy jöjjön értem. Azért
volt nekem másodiknak az osztályban mobilom, hogy mindig tudjak segítséget
hívni, ha megint leesek valahonnan. Most egy pillanat alatt átéreztem az évtizedek apai
aggódását.
Ugyanazon a napon,
pár órával korábban ráadásul a másik tipikus szülőpara is megtörtént: a
gyanúsan nagy csönd. Viru arra lett figyelmes, hogy nem hallja, mit motoszkál
Mimmer. Hamar fény derült a turpisságra: a kisfiam megkaparintotta a
szappanosküblit, és persze kipacsálta a tartalmát. Aztán vidáman tapicskolt a
tócsában. De ez legalább vicces.
Most, hogy kitavaszodott, Mimzinek és a vele épp egykorú környékbeli gyerekeknek már van közös születésfája. Ilyet a körzetünk képviselőjétől kapnak minden évben a lurkók a házunk mögötti parkban. Egyszer egy egészen komoly fasor lesz a fácskákból. Ez tipikusan olyan ügy, amikor nem érdekel, hogy egészen más oldalról nézzük ugyanazt a világot a kezdeményezővel. Egyszerűen kedves gesztus, és örülök, hogy a kisfiamnak is része van benne.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés