Mimó második karácsonya #papinapló 98.

Tavaly ünnepeltük először Virággal és Mimóval családként a karácsonyt. Akkor összesen három napig gyönyörködhettünk a karácsonyfában, mert Mimi ugyan még csak mászni tudott, mégis folyamatosan ostromolta a színes-szagos csodát. Ezért jobbnak láttuk eltávolítani azt, mielőtt baj lett volna. Idén már nem csak stabilan tud járni Mimm, de fényévekkel okosabb is. Az atom- és bababiztos bowdenes karácsonyfatalp pedig még mindig bírja a gyűrődést. Nem úgy, mint a szaloncukrok, amik könnyen kapitulálnak, ha a kisfiam szemet vet rájuk.

A Hotel Kesziforniában, amiben lakunk, és a különböző családi vándorkarácsonyokon is igazi kis möszjőként viselkedett Mimzi. Nem csak hiszti, de sírás sem volt sehol, és a kezdeti megilletődés után mindenhol nagyon gyorsan belevetette magát a nagycsaládi létbe. Akkor is, ha mentünk, és akkor is, amikor Virág családja jött hozzánk. Ugyan még nem tudja, de Mamáéknál például sok évi viccelődés után, egészen biztosan az idei volt abban a lakásban az utolsó karácsonyi ünneplés. Ez nekünk kimondatlanul is adott egy kis pluszt. Neki persze még nem fontos, de majd biztosan sokat mesélünk róla.

A családom másik ágán szintén nagyon élvezte az ünnepet Mimmúr. Ott sem ő volt az egyetlen csöpp gyerek, ami különösen kedves hangulatot teremtett. És hazafelé is minden rendben volt. Nem úgy, mint tavaly, amikor végig zokogott az úton az autóban. Idén is a nagybátyám vitt minket haza, azóta viszont annyit fejlődött Mimm, hogy fel tudta mérni a valós helyzetet. Nem csak hajlandó volt beleülni a babaülésbe, de végig nyugiban utazott. Még el is aludt félúton. Ez mondjuk érthető, mert a nagybátyám mellett végtelenül biztonságban érzem magam én is. Nem csak azért, mert amúgy pilóta, de a földön  is úgy vezet, hogy nem sok félnivaló akad. Azért is reménykeltő mellesleg ez a hazaút, mert kocsi híján vonattal járunk, ezért nem szokta meg az autókat. Így sokkal bátrabban vágunk majd neki a vidéknek.

A neveknél most ott tartunk, hogy Mimó legalább Papának is szólít néha a Pipó mellett. Ráadásul, azt a Papiból képezte, nem mi mondtuk neki. Szóval majdnem teljesen magától találta ki. Eredetileg azért szerettem volna Papi lenni, mert Papa az apukám volt, és igyekeztem megkülönböztetni kettőnket. De kiegyezem döntetlenben, ha a kisfiam így szeretne hívni, legyen neki igaza. Sokat úgysem tehetek ellene.

Talált valahol Virág olyan zselés festőkészletet, amivel gond nélkül lehet tapicskolni. Mimzi természetesen azonnal rácuppant. Ha a mamája fest valamit, ami hasonlít egy-egy állatra, a kisfiam azonnal megmondja, mi az. A sárga paca a pipi, a barna meg a vaú-vaú. És tényleg, amúgy. Ez azért tök jó, mert ezek szerint felismeri a sematikus ábrákat, ami jelentős értelmi fejlődést jelent.

Kifigyelt magának Virág egy nénit, aki mindenféle kerti dolgokat árul nem messze a házunktól. Rászokott, hogy minden nap hoznak tőle valamit Mimivel. Ez azon túl, hogy nagyon szépek a növénykék, jó példa, hogy így is lehet segíteni másokon. Szeretem, hogy a feleségem ilyen okosan, nem szájbarágósan mutat példát szociális érzékenységből a kisfiamnak.