Vakáció Calicingradban #papinapló 85.

Tényleg azt hittem, hogy a hányós-fosós kórság olyan, ami csak más gyerekével történhet meg. Elég nagyot tévedtem. Amikor Hafner Móni Menekülnek című kiállításának megnyitóján voltunk, a helyiség kertjében Mimó rendesen kidobta a dzsandát. Pedig a képek tök jók, tehát nem a véleményét öntötte broáfba. Azt hittük, biztos megnyomtam a hasát, amikor a nyakamban ült, de hazafelé is folytatta a gyomorparádét a vonaton, aztán pedig egész éjjel az ágyban. Reggel úgy döntöttem, hogy megmutatom a dokinéninek, aki elmagyarázta, hogy vagy ennyi volt, vagy ez még csak az eleje, lesz még cifrább is. Persze, hogy lett. Másnapra minket is megbúbolt Calici bácsi, így az egész család egy tábori elkülönítővé alakult át. Főleg az volt megagáz, hogy miközben Viruval az életünkért küzdöttünk, el kellett látnunk Mimmert. Kifacsarva ez elég nehéz volt. Szerencsére gyorsan elillant a pogány rontás, csak jó sokat fogytunk. Én például négy kilót és tizenegy centit egyetlen éjszaka alatt.

Amikor a kisbeteg fiam az ágyban feküdt, gondoltam kipróbálom a módszert, amit sokan tanácsoltak. Elmeséltem hát neki, milyen kiállításmegnyitón jártunk, miről szólnak a képek, és mi hozzá a háttértörténet. Másnap elmagyaráztam a vírusok terjedésének mechanizmusát, ha már részesei lettünk egy ilyen kalandnak. Azt nem mondom, hogy megértette a két sztori mondanivalóját, de elaludt tőlük. Szóval 2:0 a történetmesélésnek Benedek Elekkel szemben.

Azért történt igazi előrelépés is a héten. Jó ideje már érezhetően megérti Mimzi, hogy mit szeretnénk, és úgy tűnik, igényli is, hogy számára érdekes feladatokat kapjon. Eddig ezek apróságok voltak. Most viszont már ott tart, hogy ha indulunk valahova, kapcsiból odahozza a szandálját és a zokniját (vagy helyettük a cipőmet, de az már csak részletkérdés), kérni sem kell. Sőt, volt olyan, hogy krumplit hámoztam, aminek becsomagoltam a lehántolt héjat, és amikor megkértem, hogy vigye el a lakás másik végében lévő kukába a pakkot, mosolyogva szervírozta a küldeményt. Végtelenül cuki, ahogy örül, hogy segíthet. Bízunk benne, hogy ez a szokása megmarad. Közben pedig egyre inkább tisztában van önmagával is. A főbb testrészeit simán megmutogatja, és másokon is megtalálja a fontosabb szerveket.

Hát, ez nem jött be #papinapló 84.

A csimpolyakorszak lassacskán véget ér, mert az altatásforradalmunknak hála, Mimó már nem igényli esténként Marley bácsi zenéjét. Ennek egyrészről örülök, mert eddig Mimm, ha éppen nem reggae zenére dobta be a szunyát, akkor Bruno Marssal és barátaival nyomasztott. Így az is kuka legalább esténként. Óje. Viszont az a hülye helyzet állt elő, hogy hiányzik a jamaikai vutyuvutyuzás. Az elmúlt hónapokban annyira megszoktam, hogy meg is szerettem kicsit. Hát köszi, kisfiam.

Virág is újított, James Bluntot kérte föl altatósegédnek. Nem tudom ki ő és nem tudom, milyen zenét játszik. És az a helyzet, hogy szeretnék ebben a tudatlan létben megmaradni, mielőtt megutálok egy újabb remek zenészt. Félelmetes, hogy egy-egy muzsika agyonhallgatása, mennyire rossz érzéseket hoz elő. Nem úgy, mint régen, amikor volt olyan kazettám, amire összesen egy szám volt fölmásolva, nagyon sokszor.

Az esti mesélés viszont részemről úgy látszik, korai öröm volt. Hiába érdekes az Ezüst mesekönyv, Mimót egyelőre pont hidegen hagyja, ha csak mesélek, de nincsenek képek. A villanykönyvem persze nagyon érdekli, amit viszont nyilván nem adok oda neki. Szóval Benedek Elek bácsi egyelőre, remélem nem túl hosszú időre, parkolópályára került.

Már el is felejtettük, milyen jó átaludni az éjszakát #papinapló 83.

Kicserélték az összes ablakot a Hotel Kesziforniában, így megnyílt a lehetősége, hogy Mimó hamarosan beköltözzön a saját szobájába. Ennek felvezetéseként esténként én altattam, aztán kettesben aludtunk. Elértük, hogy egyelőre ugyan még a mi ágyunkban, de saját maga mászik a helyére, ahol felveszi az alvó pózt, aztán hajrá szundi. Ráadásul már négyszer egymás után végigaludta az egész éjszakát. Ez nagyon nagy szó ám, így azért csak könnyebb lesz. Reméljük. Sőt, amikor a bontási/építkezési munkák alatt a nagymamájánál hancúrozott, és eljött az ideje, átszaladtam T. Rezsővel, a horgolt dinóval, pikk-pakk elaltattam, és mentem is vissza a műveleti területre. Szerintem ez elég menő. 

Esténként végre meséltem is a kisfiamnak. Kicsit tanácstalan voltam, mi lenne a legjobb, ezért a mesemondók royalpimpőkéjéhez, Benedek Elekhez fordultam. A sok mesekönyve közül az ezüstöt választottam, amiben a világ legszebb meséit gyűjtötte össze. Úgy érzem, mostanában egyre fontosabb, hogy úgy neveljük a gyerekünket, hogy tudja: szerte a Földön nagyon sokféle ember él, akik épp csak annyival mások, mint mi, hogy érdekes a kultúrájuk, amit érdemes megismerni. Ennek a felvezetésére a mesék szerintem szuperek.

Mivel a villanykönyv feltétlen híve vagyok, abból olvastam a mesét. Azért jó ez az eszköz, mert gyorsan elérhető bármilyen könyv, ebben az esetben a mesekönyv. De azért is kiváló, mert nem kell felkapcsolni a lámpát altatásnál. Lehet töksötétben is olvasni a szöveget a háttérvilágítás miatt. Mimmert egyelőre jobban szórakoztatta a megvilágított fejem, ezért néha párnával püffölt, miközben harsányan nevetett. De az eddiginél jóval többször bújt hozzám, és nagy, igazi cuppanós puszikat is adott, amire mostanában kezd rászokni, nagy örömünkre.

És végre eljutottunk az Alma zenekar koncertjére is. Ez nagy szó, mert Mimó nagyon szereti a zenéjüket, és a helyzet az, hogy már mi is. Élőben még viccesebbek, mint YouTube-on. Viszont egy gyerekkoncerten is akadtak börhők, akik tülekedtek, lökdösődtek és a randa testükkel simán beleálltak Virág arcába, akinek a hátán figyelt Mimó. Aztán pofákat vágtak, amikor rájuk dörmögtem. Ez elég kiábrándító.

A Papad, a kismoci és a lagzi #papinapló 82.

Van egy pad a pesti Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál, amin Papa szeretett üldögélni. Ezt a padot a volt kollégái kezdeményezésére a héten hivatalosan is róla nevezték el. Így lett Papad. Még emléktáblát is kapott. Biztos úgy érezné, hogy ez nagyon menő, igazán hozzáillő. Mert olyan volt, aki a kicsi, de fontos dolgoknak nagyon tudott örülni. Ha valaki kitalálta volna, hogy utcát nevezzenek el róla, tuti kérte volna, hogy maximum egy picike zsáksikátort kapjon. De egy pad? Az tényleg valami!

Nem csak mi, a gyerekei hívtuk Papának, de rajtunk kívül nagyon sokan mások is. Egyszer, a parlamentben az akkori kormányszóvivő megkérdezte tőlem, hogy „Mi van Papával?” Nem értettem mit akar, mert azt hittem, csak mi nevezzük így. Erre nevetve mondta, hogy „De hát mindenki így hívja!"  Amikor Mimó megszületett, gondolkodtam, hogyan hívjon majd. Innen jött a Papi. Mert bár Mimó és a nagypapája már nem ismerhették meg egymást, Papa az nem én vagyok.

Egy ideje már megvan Mimm kismotorja, de eddig csak pipiskedve ért le a lába. Ezért sokat borult. Emiatt csak a lakásban használhatta a gyerekendurót. Útközben, nem is értem mikor, úgy megnőtt, hogy Virág úgy döntött, eljött a szabadtéri suhanás ideje. Ezért vett neki egy bukósisakot, aztán hajrá. (Amikor megláttam ezt a videót a munkahelyemen, bemümükézett a szemem a büszkeségtől. Ez van. És?)Ha így megy tovább, karácsonyra simán megkaphatja a pedál nélküli futóbringát.

Azt hittük, ezzel megoldódik az a probléma, ami a babakocsi elhagyása után bukkant föl. Vagyis az, hogy nagyságrendekkel lelassult a közlekedésünk. Hát nem. Ha lehet, most még lassabb lett a haladás, mert Baba úr juszt sem a jó irányba akar menni általában. Sőt, rájött, mekkora buli a tolatás.

Arra is fel kell mostantól készülni, ha menet közben, lehetőleg az indulás után nem sokkal úgy dönt, hogy leszáll a járgányról. Már meg is rendeltük a hevedert, hogy ne kézben vagy táskára kötve (ami nincs mindig nálunk) kelljen hurcolni a mocit. Főleg, hogy sanszos ilyenkor, hogy a nyakban folytatja az útját.

A héten voltunk villámnyaralni, vagyis igazából egy lakodalomban jártunk, amire kicsit ráhúztunk. A barátaink, akiknek az esküvője volt, gondoltak a sok gyerekre is, berendeztek nekik egy külön emeletet mindenféle játékokkal. Mimó eddig sose engedte, hogy idegenekkel hagyjuk, akár csak kis időre is. Most azonban fél óránál is többet töltött a három szuper vigyázólánnyal, teljesen belemélyedve a játékba. Még műanyag zöldségekkel is kínálgatta őket, mert igazi kis úr. De a legnagyobb öröm az volt, amikor érte ment Virág, és mondták neki a lányok, hogy egyértelműen jelezte nekik, tehát idegeneknek, hogy szomjas. Ez szerintem egy másfél évesnél elég menő.