Mamaci elmagyarázza a mágnest #papinapló 81.

Nem csak hét fagyizó és nyolc játszótér van a közvetlen közelünkben, de egy brit használtjáték-bolt is nyílt pár hónapja. Egészen érdekes játékokat lehet ott kapni, és annak ellenére, hogy legalább egy tulajdonosa volt már, kiváló állapotban vannak a színes mindenfélék. Virág (és néha én is) rendszeresen benéz, hátha van valami szuperség. Most talált egy komplett építőkészletet, aminek az a furfangja, hogy mágneses. A mágnes pedig az egyik legkirályabb dolog, még engem is lenyűgöz. Mimó eddig bármivel eljátszadozott, de általában csak rövid ideig. Tényleg bármivel, akár egy flakonnal is. Ez a készlet most annyira bejött, hogy órákig elszöszmötöl vele, sőt, a reggeli ébredés után azonnal megy építkezni. Az meg extracuki, amikor Virág segít neki, és elmélyülten építkeznek.  Ez az igazi royalpimpőke.

A család nagyon rákapott a strandolásra, mert egyik nap, amíg dolgoztam, megint átmentek Gödre csobbanni. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jó ötlet volt a babaúszásra beíratni Mimó. Azért is, mert ez egy fix program vasárnap reggelente, de főleg azért, mert felnőtteket megszégyenítő vízbiztonsága van a kisfiamnak másfél évesen. Úgy is, hogy nyilván még nem tud úszni. Eljön majd annak is az ideje.

Az elmúlt hónapokban úgy alakult, hogy amikor hétvégén dolgozom, meglátogatnak minket, de főleg Mimót Mamáék (akik már Nagyi és Pesti Papó). Most Virág gondolt egyet, és ők mentek le Pestre. Nagyon jó látni, hogy ugyanazon a játszótéren (leánykori nevén Néphadsereg tér, ma Honvéd tér) kalandozott Mimm, amin én is töltöttem a gyerekkorom. Igaz, akkor még betonból és vasból volt minden, és a spanyolországi nemzetközi brigádok magyar harcosainak szobrai között rohangáltunk. ¡No pasarán! és ökölbe szorított kéz, ugye.

Már tudom, milyen a szaranyavagyok-érzés #papinapló 80.

Végre felavathattuk rendeltetésük szerint a gumicsimmócskákat. Akkora vihar volt az egyik éjjel, hogy reggelre kívánták az óriástócsák, hogy Mimó össze-vissza locspocsoljon bennük. Kicsit úgy nézett ki a színes csizmákban és a pufimellényben, mint egy újhullámos kisgazda. Meg is kérdeztem tőle, mi a helyzet a földeken, de inkább trappolt a vízben úgy, mintha mindig ezt csinálta volna. Egyszer meg is csúszott, de egy kis meglepődést leszámítva nem izgatta a sár.

Virágnak néha szüksége van egy kis éniődre, amikor azt tehet csini ruhában, amit gyerek mellett képtelenség. Ezért az egyik este elment bulizni, így estére velem maradt kettesben Mimmer. Ez nem újdonság, nem is izgultam. Hiba volt. Éppen abban az időszakban vagyunk, amikor a kisfiam extramód kötődik a mamájához. Akárhova megy Viru a lakásban, csimpaszkodik, nem engedi távol magától. Most, hogy nem volt a közelben, látszott Mimzin, hogy ez így nem jó, azonnal kéri vissza az anyukáját. Annak ellenére, hogy nevető öleléssel fogadott, amikor hazaértem, később csak állt az ajtóban, és vigasztalhatatlanul sírt, miközben azt a brümmögő hangot adta ki, ami nála az igényt jelenti a szopira. Még a rendes vacsoráját sem fogadta el. (update: Azóta miattam is sírt egyszer, amikor elmentem. Egy szeretethullám tombolt végig bennem emiatt.)

Végül kitaláltam egy trükköt: Mimm kedvenc klipjeit tettem be, de nem az ócska zenével, amik hozzájuk tartoznak, hanem Marley bácsit és az ő csimpolyazenéjét kevertem alá (az elmúlt hónapokban egészen megkedveltem). Ettől megnyugodott, és kicsit duzzogva végül elaludt. Ahogy álmában ringattam a hintában, gondolkodtam azokon, amiket az anyukablogokban olvastam. Arról, hogy hibába tesznek meg mindent, mégis azt érzik, hogy ők a világ legrosszabb anyái. Ez nyilván a legigazságtalanabb érzés, és most már értem is miért. Borzasztóan nyomasztó, világvége hangulata lesz tőle az embernek. (update: Aztán persze, mire ezt megírtam, fölkelt és rajtam aludt el.)

Most, hogy Mimmúr már jószerivel gyalog jár, sokkal több kutyához kerül közel, mint eddig. Nem mintha bármikor is gondja lett volna velük, de így sokkal több alkalma van simogatni őket. Az elmúlt napokban több kutyás is elismerően jegyezte meg, hogy tapasztalataik alapján igen ritka, hogy a gyerek ennyire közvetlen legyen. Nagyon okosan, vélhetően ösztönösen, mindig előbb a tenyerét szagoltatja meg az állatokkal, és csak aztán kezdi el őket simogatni, meg gyömöszkélni. Ha pedig úgy alakul, visszahozza a kutyáknak eldobott labdát. Ez érdekes, mert amikor kölyök voltam, Papa úgy tanított meg úszni, hogy amikor Tahiban levittük a kutyákat a partra, nekem is dobott egy fát, én meg kutyaúszásban utána mentem. Hiába jártam uszodai oktatásra, a Duna és az Adria volt, ami először biztonságot adott az úszáshoz (ezt majd elmesélem, ha lesz Mimónak karúszója). Azóta is jobban szeretek folyóvízben lubickolni, mint medencében.

Lassan már csak tolja a babaverdát #papinapló 79.

Megvan az első játszótérszleng, amit másoktól tanult el Mimó. Ha valamit nagyon szeretne, akkor harsányan kiabálja, hogy „ANYA! ANYA! ANYA!” Ez azért biztosan nem tőlünk ered, mert mi nem használjuk soha ezt a szót. Virág az Mama vagy Mamaci, de tutira nem Anya. Nem igazán örülök ennek, mert nem véletlenül használunk más szavakat. Én sem szeretnék simán Apa lenni. Papi vagy Papa, esetleg kedves édesapám (ezt tényleg vicces lenne megtanítani neki).

Van még egy új szövege Mimzinek, ami szintén nem tőlünk származik, bár ebben benne vagyunk nyakig. Vannak ugye a Minyonok, amire egy teljes globális iparág épül. Az animációs filmeken és a mindenféle játékokon kívül a digitális tér is tele van velük. És minyonkodva dumcsikálnak, ami a normál emberi beszédnek egy vicces halandzsaváltozata. A kisfiam pedig simán leutánozza. Mivel nyilván ez a világ gyereknépességének nagy részére igaz, úgy hiszem, nagy eséllyel egy idő után ez lehet az a nemzetközi nyelv, amivel a Föld emberei kommunikálnak egymással. Ideje megtanulnunk nekünk is.

A hét nagy újdonsága a strand volt, ahova Mimmúr az anyukájával és a nagymamájával ment. Én azért nem voltam ott, mert egy ügyetlen botlás miatt igencsak megütöttem a bordáim, na meg az állam, amin emiatt van egy jókora seb. Azt nem akartam a közösségi lébe mártani. A lányok elmondása szerint Mimm nagyon élvezte a vizet, kicsit sem félt tőle. Ellentétben néhány nála idősebbel, akik mélán álltak a parton. Úgy fest, beérett a babaúszás.

És végre eljutottunk a Szob-Nagybörzsöny erdei kisvasút Márianosztrán túli szakaszaira is. Eddig többször próbálkoztunk továbbmenni, de sohasem fértünk föl. Most is volt ott egy felvidéki nyugdíjas csoport, de már rutinosan beelőztük őket. Az élménynek csak az egyik fele volt csodálatos, mert elképesztően szép útvonalon haladnak a vonatok. Ipari szerelem ez, na. És éppen a többesszámban van a rossz, hiszen hiába hirdetik mindenhol úgy, hogy „Szob-Nagybörzsöny vasútvonal”, valójában ez egy kétátszállásos kanosszajárás, a leggusztustalanabb hármas díjszabással. Egyszer kell fizetni Szob és Márianosztra, aztán Márianosztra és Nagyirtás, végül Nagyirtás és Nagybörzsöny között. Ez alsó hangon hétezer forintnál is több egy szülőpárnak oda-vissza, amire ráadásul semmi nem figyelmeztet előre jól láthatóan. Szóval kisvasút nagy pénzzel.

Az első bolti parádé is megvolt. Az illatszerboltban a kisfiam elkezdte lepakolni a színes és illatos mindenfélét, aztán amikor ezt próbáltuk megakadályozni, eléggé kiakadt. Eszembe jutott az a kisfilm, amikor a gyerek a boltban minden leborogat hisztizve, a végén pedig kiderül, hogy egy kotonreklámról van szó.

Virágnak régóta mondom, hogy írjon Maminaplót, de nem szeretne. Alkalmanként viszont ír olyat a Facebookra, ami annyira kedves, hogy simán bemümükézik tőle a szemem. Most, hogy Mimmer stabilan, már inkább gyalog közlekedik, ugyanezt tette, ezért orvul közzéteszem vendégposztként. Íme:

Három éve világraszóló lánykérés, ma pedig az én kis gyönyörűségem gyalog jött hazafelé 30 percet egyhuzamban. Életében először gyalog szállt be a liftbe és jött be a bejárati ajtónkon. Mostanában elég sokat kínlódunk az altatással, pedig igazán mindent bevetünk. Ma viszont különlegesen sikerült összekapcsolódnunk. Végigmutogatta a képeskönyvét többször (éreztem, hogy tanulni akar) megnéztük minden állatka szemét a babakönyvben, és hosszasan telefonáltunk a banán rágókán a pesti Papónak (hihetetlen, ahogy lemásolta a mimikámat). A büdi lábakat pedig többször ellenőrizni kellett, szuper illatosak lettek a fürcsi után. Mostanában ennyi jut nekem: este másfél rész a sorozatomból és egy kis horgolás, most mégis azt kívántam, tartson tovább az esténk. Jövőre már ezt dobja majd föl az Orcajegyzék.

Már értjük, mit mond #papinapló 78.

Tényleg csak pár lépésre vagyunk attól, hogy beszélgessünk Mimóval. Már nem csak ő érti, amit mondunk neki, hanem egészen érthető, ha mond valamit. Például a mama és a papapa mellett, hogy hoppá (minden, ami csúszdázás vagy bármi leejtése), isz (ivás), alma (minden gyümölcs vagy buláta), vauvau (kutya vagy néni), hinta (hinta), brübrübrü (szopi) és dudu (a tablet a minyonos hangok miatt). Persze ez még kevés, de egyelőre ezek az igazán fontosak a mindennapjaiban.

És szerintünk többször mondta azt is, hogy repülő. Ezt akkor használjuk, amikor azt játsszuk, hogy nekimászásból rám ugrik az ágyon, én meg félredobom a párnakupacra. Ez a szó amúgy két okból is tök jó, hogy az elsők között került elő. Egyrészt azért, mert a raccsolás miatt nem lehettem óvóbácsi. Állítólag hibásan tanulnának meg tőlem beszélni a gyerekek. Hát, a saját fiam mégis egész jól mondta többször a repülőt.

Másrészt a családban több híres pilóta is van. A kolozsvári nagyapám egy időben a világ legfiatalabb utasszállító pilótája volt: 1936-ban, 18 évesen a Bukarest-Párizs járatot repülte. Erről még egy oklevél is van. Később a Magyar Repülő Szövetség ügyvezető elnöke volt. A nagybátyám pedig a Malév főpilótája volt. Ő felvételiztette, képezte és vizsgáztatta a pilótákat, az augusztus 20-ákon pedig többször ő vezette a maléves Boeinget a Duna fölött, ami évekig a napközbeni repülőnap egyik főattrakciója volt. Abban meg reménykedem, hogy az unokaöcsém is egyszer leteszi a pilótavizsgát.