Ahogy az várható volt, az oltás utáni zsémbeskedést követően a kisfiam egyszeriben újra cuki lett. Még az is lehet, hogy az egy héttel korábbinál is aranyosabb. Lefeküdni mondjuk továbbra sem szeret akkor, amikor mi szeretnénk. Az egyik nap cserébe puszikat osztott nekem. Amikor altatni próbáltam, úgy tettem, mintha már aludnék, hátha leutánoz. Ehelyett odamászott hozzám, majd a nyakamba borult, és puszilgatni kezdett. Vagy legalábbis azt csinálta, amit puszilkodásnak gondol. Persze azonnal megbocsátottam neki az ébrenlétet. Biztos, hogy ez teljesen tudatos terelés nála, de lássuk be, igazából nagyon is menő. Azt is észrevettem, hogy ha azt hiszi, hogy közel járok az alváshoz, megsimogatja a fejem. Ezek amúgy azért lehetnek, mert altatásnál, ha ott vagyok, mindig kap egy nagy puszit, és simogatom a fejét.
Virág észrevette, hogy amikor Mimó nevet álmában, azt lehet fokozni:
Van egy új szokása is Mimmúrnak. Amikor fagyizunk, tehát elég gyakran, mindig kap rolettit. Azt pedig bele tunkolja a fagyinkba. Ez persze oké. De amikor bulátát eszik, mi pedig csokit, azokat is össze kell érintenie. Tök mindegy, hogy semmi értelme, kell. Annyira igaza van.
Nagy reményemre, talán sikerül Mimzinek lejönnie a jamaicai cuccról. Vagyis kezd halványulni Marley bácsi hatása. Sokszor nem, vagy csak nagyon nehezen alszik be a csimpolyazenétől. Ennek a részemről fölötte örülök, mert már fizikai tüneteim (értsd: hányingerem) van a reggae zenétől. Viszont valami kell, ha már úgy jártunk, hogy nem alszik el csak úgy, amikor mi szeretnénk. Bevetetettem hát a royal pimpőkét: a gitártriót. Óriási szerencsémre a nővéreim sokat hallgatták őket, amikor gyerek voltam. Aztán én is, de egy ideje elfelejtettem őket, most meg a legjobbkor jutottak eszembe. Lehet vitatkozni róluk, de a véleményem biztosan nem fog megváltozni: Paco DeLucia, Al DiMeola és John McLaughlin muzsikája maga az izgalmas varázslat.
Nagy reményemre, talán sikerül Mimzinek lejönnie a jamaicai cuccról. Vagyis kezd halványulni Marley bácsi hatása. Sokszor nem, vagy csak nagyon nehezen alszik be a csimpolyazenétől. Ennek a részemről fölötte örülök, mert már fizikai tüneteim (értsd: hányingerem) van a reggae zenétől. Viszont valami kell, ha már úgy jártunk, hogy nem alszik el csak úgy, amikor mi szeretnénk. Bevetetettem hát a royal pimpőkét: a gitártriót. Óriási szerencsémre a nővéreim sokat hallgatták őket, amikor gyerek voltam. Aztán én is, de egy ideje elfelejtettem őket, most meg a legjobbkor jutottak eszembe. Lehet vitatkozni róluk, de a véleményem biztosan nem fog megváltozni: Paco DeLucia, Al DiMeola és John McLaughlin muzsikája maga az izgalmas varázslat.
Ezt a képet pedig azért teszem ide, mert cuki, hogy Mimm összeöltözött az egyik tér hintájával:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése