És akkor kiszállt a babaverdából #papinapló 72.

Az elmúlt hetekben igazából csak megemlítettem, hogy Mimó kapaszkodás nélkül jár. Néhány lépést, pár métert. Ahogy kell az elején. Aztán egyik pillanatról a másikra az egész lakásban le-föl mászkált, végül felállt a babakocsiban, és jelezte, hogy ő akkor most gyalog menne tovább. Nagy elhatározás ez egy kisembertől, de komolyan gondolta. Így esett, hogy Mimó sétál. Karma úr poénja, hogy éppen most van az, hogy én meg bicebócán csinálom ugyanezt.

A nem túl barátságos tavasz után hirtelen befülledt a nyár. Virág pedig kitalálta, hogy megvan még a babakád, amit rég nem használunk már, hasznosítsuk hát újra. Így lett a balkonkertünk babastrand egy babajakuzzival. Ennek lett a neve viruzzi. Mimm jó sokat szeret üldögélni benne, és locspocsolni. Szóval ez bejött.

Az egyik nap kettesben maradtunk Mimmerrel. Épp a hőségriadó első napján. Amikor elment a mamája, a kisfiam szabályosan kiborult, és fél órán át ütötte az ajtót sikoltozva. Ilyet én is csináltam gyerekként, amikor Mama elment otthonról, szóval tudom, hogy ha eldurran egy gyerek agya, akkor ott nehéz segíteni. Évtizedek óta van egy heg a csuklómon, mert dühömben simán beütöttem a bejárati ajtó kisablakát. Most legalább jó mementó volt. Viszont hiába az újabb megadózis szteroid, mivel továbbra sem voltam a testi, de főleg a lelki erőm csúcsán, ezért nem tudtam sokat tenni. Eszembe jutott egy kölyökkori eset, amikor valami kelbimbóvita miatt hisztizem, Papa meg egy idő után megunta, és elvitt a zuhanyhoz. Azóta úgy gondoltam, hogy ilyet én soha nem teszek majd. Tévedtem. Felkaptam Mimmúrt, és bedugtam a fejét a langyos zuhany alá. Ettől egyrészről kizökkent a vinnyogásból a meglepetéstől, másrészt azonnal csöndben maradt, és csak nagy szemekkel hüppögött. Gondolom, jólesett neki a hűsölés. Onnantól kezdve egész délután és este egy rossz pillanata nem volt: ölelgetett, puszilgatott, tévéztünk és nagyon sokat játszottunk nevetve. Pedig féltem, hogy most megutál, de éppen az ellenkezője történt. Azért ezt jó tudni, így a nyári hőségidény elején. Egy viszont nagyon fontos: nő előtt sose nem szabad ilyet csinálni! Másnap, amikor megint szükséges volt a hűtés, már Virággal együtt csináltam. Láttam a tekintetén, hogy pánikba esik, látva Prüntyi fejét közeledni a zuhanysugár felé. Az a tekintet lehet az aggódó szeretet.

A kispajtásainkkal és a gyerekekkel felkerekedtünk a hétvégén, hogy meghódítsuk a mostanában átadott nagybörzsönyi kisvasútvonalat. Ehhez a kedvencemen, a nosztrai vonalon át vezet az út. A túra első fele rendben is volt, de a Márianosztra–Nagybörzsöny vonatra már nem fértünk föl egy nagyjából ötvenfős nyugdíjas társaság mellé. Mindegy is, legalább játszótereztünk egy tök jót a kedvenc börtönöm mellett. A legjobb, hogy a gyerekek, akik eddig alig vagy nem ismerték egymást, a hőség ellenére léleksimogatóan kedvesek voltak egymással és a felnőttekkel. Annyira boldog leszek, ha együtt nőnek fel, és barátok lesznek.

Történt egy nem éppen kellemes szitu is a héten. Egy hülyegyerek befenyegette a családom, hogy elvágja a torkunk és levágja a fejünk. Amúgy az ilyesmi nem érdekelne, mert úgy nőttem föl, hogy Papát állandóan halálosan fenyegették. Mindig mondta, hogy ha eltelik egy hét ilyen nélkül, úgy érzi, hogy valamit rosszul csinál. Most viszont a fiam és a feleségem is bekerült a képbe, ez viszont kiborított. Főleg, hogy semmi közöm az egészhez. Tényleg. Mindenesetre, megmondtam a pszichopatának, hogy ha a közelünkbe jön, nagyon megverem. Ez persze barokkos túlzás volt, hiszen akkor még bot nélkül egyszerűen eldőltem volna. De az legalább megnyugtató, hogy a ház előtt a botommal morcosan állva és üvöltve, úgy nézhettem ki nagyjából, mint Heimdall, a Bifröst hídmestere. Így sikerült elkergetni. Szerencse, hogy mackófazon vagyok igen mély hanggal. A lényeg, hogy tudjuk kiről van szó, a rendőröknek pedig szóltunk, így most nyugodtabb vagyok.  

Mimmer újra megcukult #papinapló 71.

Ahogy az várható volt, az oltás utáni zsémbeskedést követően a kisfiam egyszeriben újra cuki lett. Még az is lehet, hogy az egy héttel korábbinál is aranyosabb. Lefeküdni mondjuk továbbra sem szeret akkor, amikor mi szeretnénk. Az egyik nap cserébe puszikat osztott nekem. Amikor altatni próbáltam, úgy tettem, mintha már aludnék, hátha leutánoz. Ehelyett odamászott hozzám, majd a nyakamba borult, és puszilgatni kezdett. Vagy legalábbis azt csinálta, amit puszilkodásnak gondol. Persze azonnal megbocsátottam neki az ébrenlétet. Biztos, hogy ez teljesen tudatos terelés nála, de lássuk be, igazából nagyon is menő. Azt is észrevettem, hogy ha azt hiszi, hogy közel járok az alváshoz, megsimogatja a fejem. Ezek amúgy azért lehetnek, mert altatásnál, ha ott vagyok, mindig kap egy nagy puszit,  és simogatom a fejét.

Virág észrevette, hogy amikor Mimó nevet álmában, azt lehet fokozni:

Van egy új szokása is Mimmúrnak. Amikor fagyizunk, tehát elég gyakran, mindig kap rolettit. Azt pedig bele tunkolja a fagyinkba. Ez persze oké. De amikor bulátát eszik, mi pedig csokit, azokat is össze kell érintenie. Tök mindegy, hogy semmi értelme, kell. Annyira igaza van.



Nagy reményemre, talán sikerül Mimzinek lejönnie a jamaicai cuccról. Vagyis kezd halványulni Marley bácsi hatása. Sokszor nem, vagy csak nagyon nehezen alszik be a csimpolyazenétől. Ennek a részemről fölötte örülök, mert már fizikai tüneteim (értsd: hányingerem) van a reggae zenétől. Viszont valami kell, ha már úgy jártunk, hogy nem alszik el csak úgy, amikor mi szeretnénk. Bevetetettem hát a royal pimpőkét: a gitártriót. Óriási szerencsémre a nővéreim sokat hallgatták őket, amikor gyerek voltam. Aztán én is, de egy ideje elfelejtettem őket, most meg a legjobbkor jutottak eszembe. Lehet vitatkozni róluk, de a véleményem biztosan nem fog megváltozni: Paco DeLucia, Al DiMeola és John McLaughlin muzsikája maga az izgalmas varázslat.

Ezt a képet pedig azért teszem ide, mert cuki, hogy Mimm összeöltözött az egyik tér hintájával:

Mellékhatások #papinapló 70.

Mimó egyre jobban belakja a környék játszótereit. Már azt sem értem, hogyan tarthat el a környékünk féltucat fagyizót (bárhogyan is, ez csodás amúgy), de a terekkel is így állunk. Szerencsére. Így lehet válogatni köztük. Például, ami pont a vonatállomás mellett van, azért jó, mert ott vár délutánonként a család, amikor jövök haza a munkából. De a kedvenc, az a Duna partjától nem messze lévő. Az egy óriási, új park, amiben a játszó terület folyamatosan növekszik. Most például egy gigászi mászókakomplexumot építettek. Egy hajó alakú várat. Alatta szuperül lehet homokozni rekkenő napsütésben és rossz időben is.

Mivel parkról van szó, sokféle lehetőség van benne arra, hogy a környékbeliek boldogok legyenek. Például lehet piknikezni is. Nagyon régi vágyam, hogy ilyet csináljak, de valahogy eddig mindig kimaradt. Tavaly azzal akart meglepni Viru, hogy kiülünk ebédelni a parkba a szülinapomon, de mivel az júliusban van, elképesztően meleg volt. De tényleg, az a klasszikus kánikula, amikor nem megy sehova az ember. Most azonban éppen megfelelő volt az idő, ezért újra megpróbáltuk: Virág főzött mindenféle csuda dolgokat, aztán hajrá. És remekül sikerült az első családi piknikünk. Bizony!

A múlt héten elfelejtettem megírni, hogy Mimúr egyik napról a másikra elkezdett kapaszkodás nélkül járni. Akkor még csak pár métert tett meg, mostanra azonban az egész lakáson átrobog megállás nélkül. A legcukibb, amikor elmegy egy falat kajáért, aztán már totyog is tovább. De a lényeg:

Az elmúlt hét talán legfontosabb tanulsága, hogy a kisfiamhoz órát lehet igazítani: azt mondták, hogy egy hét múlva belázasodhat az MMR-oltás miatt, és ezt pöccre be is tartotta. Szerencsére egy alvás ki is purgálta belőle a pogány rontást. Utána egy kicsit be is pöttyösödött, de az is hamar elmúlt. A közérzete viszont eléggé megsínylette a szurit. Napokig játszott jeleneteket az Ördögűző legújabb részéből, semmi nem tetszett neki. A hisztérikus időjárás pedig rá is tett egy talicskával. Volt olyan, amikor félve néztünk egymásra Virággal, lesve, hogy a másik megőrült-e már az ádáz nyígástól. Ebben a legnyomasztóbb, hogy még mindig nem vagyok ép, lassan egy hónapja pörög körülöttem a világ megállás nélkül. Emiatt sokkal kevesebbet tudok segíteni Virágnak, mint amire szükség lenne. Ezért az egyik este elküldtem moziba, hogy kikapcsolódhasson, de olyan fáradt volt, hogy elindulni sem mert. Pedig mennyire menő az új X-Ment végigaludni.   

Az MMR-en is túl #papinapló 69.

A múlt héten nem bírtam magammal, az egyik délelőtt, munka előtt elkísértem a családkát újra a zenebölcsibe. Nagyon tetszik ahogy az ott lévők énekelgetnek és ugrabugrálva vonatoznak körbe-körbe. A helyszín is nagy kedvencem: egy József Attiláról elnevezett vasutas kultúrház. Sokat töröm rajta a fejem, hogy véletlen-e az elnevezés, vagy valakinek ennyire sötét a humora.

A kisfiam első nyarán még csak óvatosan, de idén már végre igazán tobzódhatunk a nyári gyümölcsökben és zöldségekben. Most épp a sárgadinnye és a cseresznye versenyzett a kegyeiért, igen nagy sikerrel. De már eperben is profi. A tzatzikim még nem neki való, mert túl fűszeres, de jöhet hamarosan egy másik görög: a dinnye is. Nagyon várom már, hogy együtt faljunk, mondjuk a ház mögött, a Duna partján.

Három nagyon fontos dinnyés emlékem is van a gyerekkoromból. Belvárosi gyerekként, környezetismeret órán piaclátogatásra is jártunk az egyik közeli csarnokba. Egyszer épp 64 forint volt nálam,  a mézédes kilóját meg nyolc forintért mérték. Vettem egy nyolckilósat, de nem bírtam el, ezért a nagyon erős osztálytársam vitte nekem haza. Később, amikor a nagybátyámékhoz vittünk dinnyét, persze én cipeltem, mert már bírtam, és különben is, az menő. Egészen a kapuig minden rendben volt, ahol, ahogy kell, jól elejtettem. A szétrobbant dinnye úgy nézett ki, mint valami rettentő brutális háborús jelenet. Azóta vagyok pacifista. Volt olyan is, amikor Mama egy jókora dinnyének arcot varázsolt a szülinapomon, a tetejére meg gyertyákat szurkált. A családi legendáriumban az a dinnyetorta.

Nagy kaland is volt ám a 15. hónapfordulón: Prüntyi megkapta az úgynevezett MMR-oltást. Azaz felkészítették a kanyaró, a mumpsz, a rubeola és a bárányhimlő ellen. Emiatt várhatóan egy héten belül kicsit nem lesz túl jól. Amikor gyerek voltam, Mama mindent megtett, hogy minél előbb túlessek a mumpszon, mert felnőtt férfiként az kicsit sem mókás. Ez nem jött eddig össze, de talán megúszom, ha a fiam és a többi gyerek oltása miatt elkerül a baj. Persze, csak ha a többi szülő is felelősen gondolkodik a környéken. Egyszerűen nem értem, ha valaki oltásellenes, pedig ezek korunk talán legfontosabb világraszóló vívmányai. És persze mérhetetlen felelőtlenség a saját és más gyerekét kitenni már letűnt, súlyos, esetleg halálos betegségnek. Ez olyan, mint boroskólát inni a Szent Grálból.