El sem hiszem, hogy holnapután Mimó egyéves lesz. A legérdekesebb
ebben, hogy lépésről lépésre megvannak a fejlődési szakaszai, most mégis olyan,
mintha mindig is ilyen lett volna. Pár év múlva ezt a kijelentésem nem is fogom
érteni, mert akkor meg majd olyan lesz, mintha mindig is olyan lett volna.
Amikor pár hete a sógoromékhoz mentünk megcsodálni az újszülött uncsitesót,
egészen fura volt egy igen csöpp gyermeket a kezemben tartani. Pedig tényleg nem
sokkal korábban a kisfiam is pont ekkorka volt.
Most meg már ott tartunk, hogy egészen komolyan észrevehető a
személyisége. Varázsütésre megváltozott például az esti procedúra. Fürdés után
jön a vacsora, de ezzel még nincs vége a programnak. Mimm leül a kanapéra, és
hancúrozik még pár kört, mert az neki fontos. Odabújik nevetve a mamájához,
aztán átrobog hozzám, és hozzám is odabújik. És ezt többször. Aztán közös
családi éneklésbe fogunk. Nevezzük így, bár igazából valami egészen fura közös
hangoskodás. Az egész azzal kezdődött, hogy Baba úr elkezdte utánozni a
robotgép zúgását. Aztán Viru becsatlakozott. A vége az lett, hogy ha Virág
elkezdi kiadni a hangot, Mimó csatlakozik, én meg rákontrázom, nehogy már
kimaradjak egy ilyen jó buliból. Oké, ez még nem családi kánonban éneklés, de
alapnak azért nem rossz.
A babajelnyelv használat is egyre csak bővül. A lámpa és a szopizás
után a labda is bekerült a jel-szókincsbe. Sőt, a labdázás már szintén családi
program lett, mert ha hárman körbeülünk, majdnem szabályosan gurítgatjuk
ide-oda a felfújt gumibogyót. Néha meg cicáztatjuk Mimmert. Nagyon jót mulat
azon, hogy próbálja elkapnia zsákmányt.
És eljött a bújócskakorszak is! Egyik reggel azt vettem észre, hogy
Mimmúr eltűnt a spájzban. Nem egy nagy hely, szóval furmányosnak kellett lennie.
Persze láttam, hogy kilóg a lába, de nem rontottam el a poént. Vártam hát egy
kicsit. A következő pillanatban Mimó kikukucskált az ajtófélfa mögül nagyon
mosolyogva, hogy megnézze, mi van, és nagyon nevetett, amikor észrevette, hogy
lebukott. Másnap Viru a kisasztalból és a takarómból épített egy csodálatos
odút, ami tökéletesen alkalmas a bunkizásra. A kisfiam egyből befoglalta a
területet, annak ellenére, hogy eddig utálta az ilyesmit. Persze a lába innen
is kilógott, ami elképesztően cuki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése