Leírtam már többször, és most
sem utoljára jutott eszembe. Roppant izgalmas, de azért kicsit félelmetes, hogy
mennyire gyorsan történnek az események hétről-hétre, vagy inkább napról-napra.
Persze ez kegyes izgalom, hiszen megdöbbentő, milyen gyorsan fejődik a kisfiam.
Azt pedig azonnal el is felejtjük, milyen volt előtte.
Például folyamatosan kacag, sőt teli szájjal röhög. De nem ám azért,
mert csikizem, hanem mert bohóckodom neki. Ez jó, mert azt jelenti, hogy van
humorérzéke. Igaz, sokak szerint igen fárasztó a humorom, de ha Mimónak
tetszik, akkor pont nem érdekel, ki mit szól hozzá. A gyerek legyen boldog,
csak ez számít.
Amikor nem velünk foglalkozik Mimzi, akkor simán elmolyolgat magában.
Pakolászgatja a mütyürjeit ide-oda olyan fejjel, mintha minimum precíziós
műszerrel dolgozna. Közben meg oda sem figyel arra, hogy már nem csak áll vagy
kapaszkodva sétál, de simán térdel egyenes háttal. És néha már ül is, ha olyan
kedve van.
A kajálási szokások is rohamosan változnak. Eddig Viru mindent
pépesített, hisz fogak nélkül nagyon nehéz lehet rágni. Hittük mi. Az Abonettel
és a bulátával nem volt gond, azok a nyáltól felpuhulnak. De a banán, meg a
mandarin azért pöttyet bonyolultabbnak tűnt. Hát nem az. Tanulság: az íny alatt
megbúvó fogakkal is lehet baromi erősen harapni.
A mindennapi közlekedésben is nagy
változások történtek. Na jó, csak egy, de az tényleg nagy. Mimmer érezhetően
kíváncsi mindenre, és egy ideje már nem kedvelte, hogy hátrafelé utazik. Ez
érthető, előrefelé sokkal izgibb a bármi. Viru gondolt hát egyet, és
megfordította az ülését. Ettől hirtelen nem negyed óra után akadt ki Mimm,
hanem csak másfél óra elteltével. Ezalatt bejártuk széles e hon minden
zegét-zugát, miközben aludt is kicsit, és be is vásároltunk. Hurrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése