Mimó első karácsonya #papinapló 45.

Ha valamit megtanultam március óta, akkor az az, hogy ha gyereke van az embernek, teljesen fölösleges megtervezni bármit lépésről-lépésre. Bőven elég nagyvonalakban elképzelni, hogy mi történik majd, mert úgy biztosan nem jön össze, ahogy az logikus lenne.

Így jártunk például a karácsonyfával. Hónapok óta tervezgettem, hogyan fogom felkötni a plafonra, a hin kampójára. Úgy lett? Nem úgy lett. Aztán azt gondoltam, hogy majd felteszem a kisasztalra, hogy Mimzer ne érje el. Feltettem? Nem tettem fel. Viszont a tavaly szerzett bowdenes karácsonyfatartó atombiztosan véd a dőléstől, így nem gond, hogy a kisfiam folyamatosan rángatja az ágakat. Csak elég kis béna, hogy a fa alsó fertálya nincs feldíszítve, még ha a díszek elvileg törhetetlenek is. Így megy ez. Majd jövőre.

Mivel ez volt Mimm első karácsonya, a család meg jó nagy, gondosan ki kellett találni, mi legyen a hagyomány. Vagyis a menet, hogy mindenhova eljussunk. Ez sem úgy alakult, ahogyan azt jó előre elterveztük, de sebaj, legalább letisztult a kép. Mimó mindenhol cukiskodott, nagyon élvezte az ünnep nyüzsgését. A végére azonban mindig nagyon kiborult, mert annyira felpörgött. Úgy sírt, hogy hiába éreztük, hogy már abba akarja hagyni, egyszerűen nem sikerült kiszabadulnia a spirálból. Cserébe viszont, minután megnyugodott, átaludta az egész éjszakát. Persze ez teljesen normális így, mert egy felnőtt is simán bele tudja hajszolni magát a féktelen bulizásba, amitől aztán szinte ájultan esik össze. A gyerekeknél ez nyilván fokozottan így van, hiszen minden történés új élmény. Ha meg nagy dózisban kapja a vidámságot, akkor főleg.

A fogmanókat viszont kicsit sem érdekli a meghittség, ilyenkor sem pihennek. Egyre-másra bukkannak elő a fogacskák, a velük járó fájdalommal együtt. Merthogy közben a második is kikandikált, és ez megadta az alaphangulatot az ünnepléshez. Kiindulva a saját fogfájásélményeimből, csak elképzelni tudom, milyen gyötrő érzés lehet ez a soha nem tapasztalt fájdalom. Borzasztó látni, ahogy a kisfiam szenved tőle. Az viszont jópofa volt, amikor nagy pattanó roppanással eltörte a bulátát, amit éppen nyammogott. Utána pedig úgy beleharapott az ujjamba, hogy ott maradt a bőrömön egy fognyom. Ha más csinálná, nyilván haragudnék, de most büszke voltam nagyon.

Az ünnepekre tekintettel Viru Maminbaba órái szünetelnek, mert téli álmot alszik az edzőterem. Ennek kicsit örülök, mert így láthattam végre, mi is ez az egész. A szünet alatt ugyanis otthon nyomja az edzéseket, az internetről letöltött edzővel. Most értettem meg, hogy a tévétorna, amit mindig valami kényszeres túlbuzgóságnak gondoltam, társadalmilag mennyire hasznos műsor volt. Azt pedig nagyon érdekes volt látni, hogy Mimzi a második szám végére simán bealudt. Mindig elmondja Virág, hogy a tornateremben ez van, és úgy látszik, ezt itthon is zokszó nélkül produkálja a mamája hátán.