A héten szabin voltam, de véletlenül sem úgy alakult a program, ahogy
azt terveztük. Rögtön az elején benyeltem valami mostanában divatos
turbóvírust. Egy ideig reméltem, hogy nem mászik át a családra, de persze nem
így lett. Mire a második napon kezdtem egészen jól lenni, ők dőltek ki. Először
a kisfiamon látszott meg a pogány rontás, kiváltképp akkor, amikor hajnalban
sugárban hányta tele az ágyunkat láztól izzó testtel. Egészen ördögűzős volt. Már
csak a kúp segíthetett, amit, látva Mimmer reakcióját, nem kívánok senkinek.
Délutánra a mamája is legyengült, így magamra kötöttem Baba urat, és egyedül
vittem el a dokihoz, hogy addig is pihenhessen Virág. Ha eddig azt gondoltam,
hogy cuki gyerekem van, akkor most kénytelen vagyok túlzásba esni. Olyan
döbbenetesen aranyos volt, ahogy egész nap a nyakamba csimpaszkodva pihegett,
hogy ha lenne, tuti kiakadt volna a cukiságmérő.
Tényleg villámvírusról lehetett szó, mert csupán egy nap kellett, hogy
Mimó kiheverje a náthát. Sőt, a kiesett napot be is pótolta jócskán, annyit
pörgött. Egy viszont biztos: akármennyire is mondják, az anyatej nem védett. Legalábbis
most semmi ilyesmit nem tapasztaltunk. Cserébe, most hogy betegek voltunk,
kipróbáltuk magunkon éles helyzetben is a takonyszívó porszívót. Prüntyi
utálja, de nekem most is bejött. Amilyen fura érzés, olyan hatékonyan purgálta ki
teljesen az orrom. Virágnak kevésbé tetszett.
A hét végére annyira rendbejöttünk, hogy elmentünk kalandozni és
felavatni Virág új babahordozós kabátját. Remek darab, az anyukájával közösen
alkották. Jó látni, mennyire talpraesettek és kreatívak, és ez ráadásul igazi
komoly ügy.
Először mentünk családként IKEA-ba. Sokkal jobb volt, mint gondoltam.
Mimó végig nyugodtan szemlélődött rám, aztán a mamájára kötve. Vettünk neki
etetőszéket, és kipróbáltuk végre, hogy milyen a gyereket a kosárba ültetni. Nagyon
élvezte, mi pedig megnyugodtunk, hogy ezzel sincs gond. Egyedül a svéd
húsgombócokat bánom, hogy kihagytuk. Teljesen esélytelen lett volna kiakadás
nélkül végigállni a hosszú sort a gyomornegyedben.
Meglátogattuk a Vérellátót is. Nincs semmi bajunk, csak az ottaniakat
nagyon szeretem. Tizenhárom éven keresztül jártam hozzájuk kezdetben véradóként,
aztán összesen 157-szer leukémiás és hemofíliás gyerekek és felnőttek
műtéteihez vérplazma-, trombocitann- és granulocitadonorként. Évek óta nem
voltam ott, amióta kiderült a (S)uper (M)arióm (szklerózis multiplex), mert betegként már nem segíthetek. Mimzi
azóta született, így csak most mutattam be. Nagyon honvágyam volt utána. Így
jár az, aki kötődik valahova és/vagy valakikhez.
Régen nagyon sokat jártunk, de amióta család vagyunk, nem voltunk
moziban. Jelen körülmények között ez továbbra is lehetetlennek tűnik, pedig az
új Star Wars filmet Viru mindenképpen moziban szeretné megnézni. Ezért, az
élmény érdekében úgy döntöttünk, nélkülem megy majd el. Végre megint mehet
egyedül moziba, ahogy amúgy nagy szeret. Ahogy elnézem az őrületet, ez idén már
biztosan nem jön össze. Talán tavasszal bejut majd egy előadásra, amit már most
kamaszos izgalommal vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése