Sokszor olyan, mint egy kicsi nagy #papinapló 38.

Az elmúlt héten két óriásit ugrott Mimó a fejlődés nevű létrán. Ráadásul ugyanazon a napon. Délelőtt azt vettem észre, hogy elég nyugtalan, de nem sírt, csak izgett-mozgott. Egyszer csak mellém állt, és elkezdett mutogatni a pelenkájára. 

Csak néhány másodperc után esett le, hogy ez nem véletlen, hanem azt jelezte, hogy tele a puttony. Ez óriási lépés, mert eddig csak a szagról jöttünk rá, ha át kell csomagolni.

Ugyanaznap délután Viru rám írt, hogy megtörtént, amire hetek óta vártunk. Mindig frászban vagyunk, ha Mimzi megunja a kanapét, mert olyankor megindul a szakadék felé. Régóta tanítgatjuk, hogy nem vaktában kell a mélybe menni, hanem popsival hátrafelé kell leereszkedni. Nyilván pont nem érdekelte, vagy inkább nem értette eddig. Most is mondta Virág, és hatalmas meglepetésre hallgatott rá: megfordult, és úgy kezdett lemászni. Még nem tökéletes a technikája, de folyamatosan fejlődik.

Ezekkel az új tulajdonságokkal felvértezve mentünk az első babajelnyelv foglakozásra. Elsőre nagyon féltem, mert három óra egy felnőttnek is sok, nem hogy egy csöpp gyereknek. De nem volt semmi para, jó kedéllyel telt a délelőtt. Nagyon izgalmas azt tervezgetni, hogy ha minden jól megy, akkor hamarosan sokkal több információ áramlik majd közöttünk, ráadásul egyelőre beszéd nélkül. Szükség van még egy kör oktatásra, hogy magabiztosan kezdhessünk bele a tanulással egybekötött tanításba.

Remekül tűrte Mimzi az egész délelőtti oktatást, minden fenntartás nélkül körbebandázta a többi szülőt. Imádom, hogy ilyen zsigerből barátkozós. Ez délután csak fokozódott, amikor vendégségbe mentünk az egyik jóbarátomhoz. Kicsit sem jött zavarba az új helyen, sőt, egyből belakta a pihe-puha szőnyeget. Attól pedig egyenesen elérzékenyültem, amikor a barátom Down-szindrómás tesója boldog tekintettel elkezdte simogatni Baba urat. Kicsit később pedig odajött hozzánk, amikor Mimó rám volt kötve, és egy hatalmas öleléssel megszeretgetett bennünket. Ezen Prüntyi nem csak, hogy nem akadt ki, de nagyon kedvesen viszonozta is a simit. Nagyon mélyen megható látni, hogy a kisfiam nem olyan, aki ha meglát egy idegent, vagy valakit, aki nem olyan, mint ő, egyből fintorogva elhúzódik és utálkozni kezd. Ha rajtunk múlik, nyilván ez nem fog megváltozni. Amitől félek, hogy amikor sok gyerek közé kerül majd, eltanulhatja tőlük a gyáva gyűlöletet. Nagy munka lesz elmagyarázni neki, hogy sokkal izgalmasabb és boldogabb az élet, ha nem azt keresi, ki miben különbözik tőle, hanem azt figyeli, mi az, amiben egyetértenek és közösen tudnak örvendezni neki.

A szép időt kihasználtuk, és meglátogattuk a család több ágát is. Jártunk Nagyinál és Papónál, amíg Virág jógázott. Jó, ha Mimó látja, hol nőttem föl, még akkor is, ha most még nem értékeli túlságosan a Belvárost. Ha majd nagyobb lesz, szeretném, ha sokat járnánk a Margitszigetre, ami onnan nagyon közel van. Oda jártam Mamával bölcsi helyett, aztán, amikor felnőttem, még többet. Sajnálnám, ha a fiamnak kimaradna az élmény.

Voltunk a másod-unokatesóméknál is, mert náluk is született mostanában gyerek. Idén így már három új tagja is van a tág családnak, akik között mindössze pár hónap a különbség. Nálunk nagyon fontosak a nagy családi összejövetelek egy-egy ünnep alkalmával. Így most már kezd komolyodni az utánpótlás.