Vitathatatlanul ez volt a
kisfiammal az eddigi egyik legjobb hetünk.
Az egész az első közös családi nyaralásunkkal kezdődött. Erről már írtam.
Annyit még hozzáteszek, látva az eredményt, hogy hiába fürdetem majdnem mindig
én, aztán együtt alszunk hárman éjjelente, a hét közbeni munka miatti kevés
együtt töltött időt pedig hétvégén pótólom, ez a párnapos kiruccanás nagyon
fontos előrelépés volt a kapcsolatunkban.
Azóta már akkor is kiakad néha (csak
kicsit), ha engem nem lát. Ezt eddig csak a mamájával csinálta. Hiányzunk
neki, na. De egyértelműen sokkal könnyebben hagyja magát lefektetni, ha nincs a
közelben Viru. A héten volt egy este, amikor a fürdetéstől, az esti etetésen át
az altatásig mindent én menedzseltem, mert Virág mamiszabira ment.
Nagyzolhatnék, hogy nem paráztam, de ez orbitális füllentés lenne. Igazi
parapapi voltam, mert ha Mimzi kiakad, akkor nagyon sokáig ketten maradtunk
volna nem túl boldogan. Ráadásul úgy, hogy éppen egy hetek óta tartó SM-shub
végén jártam, elég roncs állapotban. De nem akadt ki Prüntyő. Sőt, nagyon sokat
kacagott, más hangoskodás nem volt. Bob Marley, a legújabb papisegítő pajtásom
pedig igencsak kivette a részét az altatásban az uncsi zenéjével. Igazán büszke
voltam magunkra.
A héten voltak nagy kalandok is. Például az első komoly játszóterezés
rugós dínóhintával és csúszdával. Végiggondoltuk persze, hogy mi lesz, ha nem örül
majd Baba úr, de nyilván megint tévedtünk. Az imbolygó őshüllő is tetszett
neki, a csúszdát pedig egyenes imádta. Egy dolgot bánok, hogy a malám elveszett
a parkban, amikor odaadtam Mimmernek, mert annyira szereti. Én voltam a hülye,
mert nem figyeltem eléggé, így a játszótéri fekete lik simán megette.
Most, hogy már kibukkant az ötödik fogacska is, elkezdtük bevezetni a
fogmosást. Még nem komolyan, de azért tanítgatjuk Mimót. Ezt néha engedi, de
azért inkább még nem. Az első napszemüvegét is megkapta, mert elkezdett erősen
sütni a nap. Ez mondjuk egyáltalán nem egy sikersztori, mert nem hagyja magán
pár másodpercnél tovább. De majd jó lesz egyszer csak.
A hétvége is mozgalmasan telt, nagy fotózás volt nálunk. Anita megörökítette Mimmert egyévesen. Nagyon
sok kép készült, de ezekre még várni kell egy keveset. Az öcsém, Löplő pedig 14 éves lett! Nagy
dolog ez, hiszen már egyáltalán nem gyerek, hanem egy menő, vízilabdázó kamasz.
Büszke vagyok rá, remek srác. Mivel ő is márciusi a kisfiamhoz hasonlóan, és
Papa is egyből írt róla blogot anno, olyan érzés sokszor, mintha párhuzamosan
nevelnénk a gyerekeinket, 13 év különbséggel. Sajnos megbeszélni már nem tudjuk
ezeket, de jó érzés, hogy nagyjából egyformán gondolkodunk fontos kérdésekről.
Egy nagyon érdekes új szokása is lett Mimmúrnak: állandóan fel akar
mosni, amikor megtalálja az eszközöket. De nem ám csak maszatol, hanem rendesen
végigmegy a kiszemelt területen, és a vödröt is szakszerűen használja. Ennek
eléggé örülök, mert nálam már biztosan fogékonyabb a témára. Így Virunak nagy segítség
lesz, ha nem veszti el a lelkesedését nagyobb korára, és jó alap is lesz a
zsebpénzszerzésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése