Mióta megszületett Mimó, hetente elmeséltem, hogyan fejlődik. Nyilván folyamatosan minden változott, elképesztően sok apró vagy éppen óriási ugrása volt. Eredetileg úgy terveztem, hogy egyéves koráig írom a Papinaplót, de az a helyzet, hogy akkor nem bírtam leállni. Úgy érzetem, hogy írnom kell, mert írni jó. A kisfiam története pedig a valaha volt legkedvesebb témám. Ezért adtam még egy évet a blognak.
A múlt héten, a századik poszt után az jutott eszembe, hogy nem lesz ez így jól, mert mindjárt jön Prüntyi második szülinapja, és már most úgy gondolom, hogy képtelen leszek leállni. Viszont le kell, mert ha most nem hagyom abba, akkor az érettségi lesz a következő deadline. Ezért felszívtam magam, és úgy döntöttem, nem írom tovább a naplót.
A múlt héten, a századik poszt után az jutott eszembe, hogy nem lesz ez így jól, mert mindjárt jön Prüntyi második szülinapja, és már most úgy gondolom, hogy képtelen leszek leállni. Viszont le kell, mert ha most nem hagyom abba, akkor az érettségi lesz a következő deadline. Ezért felszívtam magam, és úgy döntöttem, nem írom tovább a naplót.
Köszönöm kispajtások a sok tízezer látogatást és a megszámlálhatatlan szerető kommentet. <3 Még nem tudom, hogyan fogom kibírni a blog nélkül, az is lehet, hogy időnként lesz egy-egy poszt. Vagy nem. Mindenesetre élőben, vagy a Facebookon és az Instagramon továbbra is láthatja a kisfiam, akit érdekel a csodálatos kis személyisége.
Peace & Love & Rock 'n' Roll! <3