A héten hagyományteremtő jelleggel megejtettük Virággal a második
olyan szülői randinkat, amire gyerek nélkül, csak ketten mentünk. Amíg Nagyanyó
vigyázott Mimóra, mi elmentünk a partra a kedvenc éttermünkbe, utána pedig andalogtunk
kicsit a Dunánál a sápadt holdfényben. Fontos az ilyen kis kimenő, mert
éreznünk kell néha, hogy nem csak szülők vagyunk, hanem egy pár is. És az sem
árt, ha gyakoroljuk, milyen másra hagyni Mimzit. Olyan kellemes volt, hogy a
terveink szerint havonta egyszer csinálunk hasonlót. Még az is lehet, hogy
eljutunk moziba és Mekibe is egyszer, újra csak kettesben.
Amióta megszületett Mimó, sok mindenkihez hasonlították már. A magam részéről Viruval találtam sok hasonlóságot a mélybarna szem és a sötét haj miatt, de legtöbbször azt mondták, olyan, mint Papa, aki neki a nagypapája volt. Ez szerintem amúgy nem igaz. Vagyis eddig gondoltam ezt, a héten azonban mégis felfedeztem két nagyon fontos hasonlóságot. A sokféle mosolya közül az egyik éppen olyan, mint Papáé volt. Azt tudtuk, hogy a szeme jórészt vidám volt, de a féloldalas kaján mosolyát csak nem sokkal a halála előtt ismertünk meg. Amikor elvesztette a terebélyes szakállát a kemótól, – mivel nem volt hozzászokva a csupasz archoz – lebukott, hogy az évtizedekig mogorvának hitt, szőrálarc mögé bújt fizimiska valójában végig vidám volt. Emellett új szokása lett Prüntyikének: csíkpofit vág. Ettől még az eddigieknél is kedvesebb lett.
A másik hasonlatosság, hogy az egyik nap úgy horkolt Baba úr, mint régen Papa. Ennek annyira nem örülök, de mivel csak egyszer fordult elő, még az is lehet, hogy csak véletlen volt. És beszélt is álmában, ami viszont az én örökségem. Sokan mondták az évek során, hogy rendes monológokat tartok éjjelente, amikre nyilván nem emlékszem. Állítólag nagyon szórakoztató, bár nem nagyon érthető, miről hadoválok. Hát, most a fiam is ezt csinálja a saját babanyelvén. Kb. ugyannyi értelme van, mint az enyémnek, csak sokkal cukibb.
A heti babaúszás hatalmas siker volt, mert Mimó már szabályosan lábtempózik, és kevésbé szabályosan a karját is lengeti. De csinálja, mi meg nagyon büszkék vagyunk rá. Már nem csak élvezi a hátúszást például, de rendesen megtartja magát a vízen. Nekem csak a tarkójánál kell fognom, hogy ne süllyedjen el, de a többit ő intézi. Nagyon jó lesz, ha a ház mögötti Duna-partra lejárunk, és ő is lubickol majd ügyesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése