Nem volt kétségünk, hogy lesz neki, de mostanra érezhető is, hogy
Mimónak van személyisége. Méghozzá elég jó. Már nem csak egy picike, cuki baba,
aki elvan magában, hanem érződik rajta, hogy jó fej. Kimutatja, ha igényli a
társaságot, és harsány kacajjal meg is hálálja, ha foglalkozunk vele (folyamatosan). Már akkor is, ha meglát
minket, de ha simogatjuk és puszilgatjuk, akkor főleg sikongatva örvendezik.
Nemtetszés esetén pedig fejeket vág: nem csak fintorog, hanem tud szigorú arcot
is vágni, ha valami nagyon zavarja. Nem tűnik nagy dolognak, de a mimikához
tartozik, ezért érdekes, hogy hangosan ásított az egyik nap. Eddig mindig
csöndben tátogott, ha fáradt volt, most azonban a cérna hangján nyomot egy öblös
„ááááóóóó”-t.
A személyiség része, hogyan viselkedik valaki másokkal. Erre sem lehet
panaszunk, mert Mimó igazán társasági ember. Legalább is nem balhézik, ha sok
ismeretlen ember veszi körül. Egy héten belül voltunk családi szülinapi
buliban, és hozzánk is eljöttek az uncsitesóék. Mindenkitől boldogan fogadta a
nyunyukázást. Mivel igen terebélyes a család, énekelve tanítgatjuk a neveket,
mindenkihez hozzátéve, hogy „maci”. Mire megérti Porontyka, hogy mi van, azt
fogja, hinni, hogy egy medvecsaládban él. Majd elmagyarázzuk neki, hogy „bocs, de nem vagy bocs”.
A testét is egyre inkább felfedezi Mimzi. Az, hogy az ujjacskáival
mörmög, már teljesen megszokott. Most azonban már a lábaira is rájött. Egy
turbólajhárhoz hasonlóan kapaszkodik velük mindenbe, úgy, mintha valami extra
kezek lennének. Nem tudom ennek a tudományát, de nem lennék meglepve, ha köze
lenne ahhoz a babamasszázshoz, amit a védőnéni tanított Viruéknak. Ennek
elvégzéséről oklevél is tanúskodik, ami sorendben a legelső ilyen elismerés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése