Milyen nyelven gondolkodnak a babák? #papinapló 23.

Végre eljutottunk a neurológushoz, akihez másfél hónappal korábban jelentkeztünk be azért, hogy időben kiderüljön, ha baj van. Nem tudom, hogy jön össze a „másfél hónap” és az „időben”, de mindegy is. A lényeg, hogy most már tudjuk, amit a születése után azonnal mondtam: azért van nagy feje Mimónak, mert tőlem örökölte. Ezen 32 éve röhög a családom, mert kétéves voltam, amikor Mama lemérte a sajátját és az én fejemet is, miután a sapkája nem volt jó rám. Már akkor nagyobb volt a fejem a saját anyáménál. Ezt rá is írták az ellátási adatlapra, így most már teljesen hivatalos papírunk is van arra az esetre, ha lesz egy szintén nagyfejű unokám. A doki, hogy egészen biztosra menjen, bekért rólam gyerekkori képeket. Micsoda mázli, hogy fotoriporter Mama, így komoly archívum van rólam és a nagy fejemről.

Azt mondta a neurológus néni, hogy ne ömlesszünk Mimzire nagyon sok játékot, hogy lehessen egy-két igazi kedvence. Ennek örültünk, mert nagyjából így is terveztük. Azt is mondta, hogy adjunk neki egy nagyobbacska labdát, ami után mászhat, ha az elgurul. Erre eddig nem gondoltunk, de pont jókor jött, mert most volt az első névnapja. Így a Borisz-napot egy szuperhősös gumilabdával ünnepeltük, amire azon nyomban rá is cuppant. Itt fontos megjegyezni, hogy rábízzuk, melyik lesz a kedvenc szuperhőse. Feltéve persze, hogy a Vasember (ami Viru kedvence), illetve Batman (ami az enyém) közül választ.

A hétvégi lehűlés nem csak a létet, de a babaúszást is élvezetesebbé tette, mert bár zárt térben folyik az oktatás, mégis sokkal elviselhetőbb volt így a klíma. Ezzel nincs összefüggésben, mégis tök jó, hogy a múlt heti örömködés után most már nem csak előrefelé, de háton is boldogan, nevetve csobog Mimó. Már nem csak a sima és a delfinmerülés megy jól, de kipróbáltuk az úgynevezett függőleges merülést is, amikor csak lehúzzuk a víz alá. Ezzel sem volt semmi baja. Nagyon várom már, hogy víz alatti, Nirvana-albumborítós képet készíthessek.

Az esti fürdés menetén is változtattunk: Viru berakta a kiskádba az adaptert, amiben kényelmesen fekhet Baba úr. És tényleg, olyan jól elvan, mintha babawellness-ezne. Belegondolva, pont azt is csinálja, csak gumikacsákkal.

Az is feltűnt, hogy néha Mimó csak úgy elbambul. Néz a távolba, és látszik, hogy valamin nagyon gondolkodik, közben mörmög a kezeivel, vagy ami éppen nála van. Már amikor megszületett, felvetődött bennem, hogy álmodik-e, most meg azon tűnődtem, hogy milyen nyelven gondolkodik. Babául, mert van egy sajátja, amit ő állított össze az elmúlt négy és fél hónapban hallottak alapján? Esetleg tud már magyarul, csak még nem beszél? Elképzelni sem tudom, milyen lehet.

Mimómaci, a legkisebb medvebocs #papinapló 22.

Nem volt kétségünk, hogy lesz neki, de mostanra érezhető is, hogy Mimónak van személyisége. Méghozzá elég jó. Már nem csak egy picike, cuki baba, aki elvan magában, hanem érződik rajta, hogy jó fej. Kimutatja, ha igényli a társaságot, és harsány kacajjal meg is hálálja, ha foglalkozunk vele (folyamatosan). Már akkor is, ha meglát minket, de ha simogatjuk és puszilgatjuk, akkor főleg sikongatva örvendezik. Nemtetszés esetén pedig fejeket vág: nem csak fintorog, hanem tud szigorú arcot is vágni, ha valami nagyon zavarja. Nem tűnik nagy dolognak, de a mimikához tartozik, ezért érdekes, hogy hangosan ásított az egyik nap. Eddig mindig csöndben tátogott, ha fáradt volt, most azonban a cérna hangján nyomot egy öblös „ááááóóóó”-t.

A személyiség része, hogyan viselkedik valaki másokkal. Erre sem lehet panaszunk, mert Mimó igazán társasági ember. Legalább is nem balhézik, ha sok ismeretlen ember veszi körül. Egy héten belül voltunk családi szülinapi buliban, és hozzánk is eljöttek az uncsitesóék. Mindenkitől boldogan fogadta a nyunyukázást. Mivel igen terebélyes a család, énekelve tanítgatjuk a neveket, mindenkihez hozzátéve, hogy „maci”. Mire megérti Porontyka, hogy mi van, azt fogja, hinni, hogy egy medvecsaládban él. Majd elmagyarázzuk neki, hogy „bocs, de nem vagy bocs”.

A testét is egyre inkább felfedezi Mimzi. Az, hogy az ujjacskáival mörmög, már teljesen megszokott. Most azonban már a lábaira is rájött. Egy turbólajhárhoz hasonlóan kapaszkodik velük mindenbe, úgy, mintha valami extra kezek lennének. Nem tudom ennek a tudományát, de nem lennék meglepve, ha köze lenne ahhoz a babamasszázshoz, amit a védőnéni tanított Viruéknak. Ennek elvégzéséről oklevél is tanúskodik, ami sorendben a legelső ilyen elismerés.

A babaúszást is egyre jobban élvezi Baba úr, sőt, már kedvenc gyakorlata is van. Amikor – szülői segítséggel – előrefelé siklik a vízben, hevesen csapdos a lábával és nevet közben. Viru szerint ez azért tetszhet nagyon, mert fejben ő már megy, csak a teste még nem elég erős a haladáshoz a szárazföldön. 

Baba úr a delfinkölyök #papinapló 21.

A Mimó születését követő időszakon kívül az elmúlt héten voltam először szabin. Azt már jó előre tudtuk, hogy nyaralni még nem fogunk, mert az még korai. Komoly tervek viszont voltak arra, hogy a szomszédban lévő arborétumot és a kicsit arrébb pöfögő kisvasutat tüzetesen felfedezzük. Nem tettük, mert olyan hőség volt, aminek se magunkat, Baba urat meg főként nem akartuk kitenni. Kicsit féltünk, hogy a kánikulát és az esedékes oltást rosszul viseli majd, de semmi gond nem volt, még hőemelkedés sem. A családból egyértelműen ő bírta a legjobban a hirtelen jött forróságot.

Egyszer azért utaztunk, de csak le, Pestre. Mostanában sokat gondolkodunk Virággal, hogy visszaköltözzünk-e valamikor, vagy maradjunk Kesziforniában. Amikor kiléptünk a pályaudvarról, a tömeg, a hangzavar és a szag egyszerre mindkettőnket letepert. Lehet, hogy maradunk szuburbániában. Itt sokkal kisebb a zaj, és a Duna a ház mögött jóval barátságosabban hömpölyög, mint a Nagykörút népe.

Pesten kipróbáltuk, milyen a város közepén, a hordozókendőn a fűben babázni. Egyébként jópofa. Meglátogattuk Viru munkatársait és az én kollégáimat is. Erre már rég vágytam, mert amikor kölyök voltam, Papa mindig bevitt magával a különböző szerkesztőségekbe, ahol épp dolgozott. Gyerekként igazi csodavilág „a dolgozó”. Nálunk ráadásul vannak a falon érdekesebbnél érdekesebb térképek is, amiket lehet böngészni naphosszat.

Viru és a barátnője együtt szokták legeltetni a gyerekeket. Most, hogy itthon voltam, igazi dupla családi sétálást rendeztünk. Nagy szerencse, hogy a rokonoknak és a barátainknak nagyjából hasonló korú csemetéik vannak/lesznek. Sokukkal együtt nőttünk föl, így egészen szuper lesz, ha közösen nézzük, ahogy a saját gyerekeink együtt cseperednek. Majd röhögve nosztalgiázunk sokat.

Voltunk a szokásos babaúszáson is, ami már olyan jól megy Mimzinek, hogy nem csak nem sírt az anyukájával, hanem annyira élvezte a pancsolást, hogy többször fel is kacagott. Ráadásul egyre komolyabb kunsztokat is tud már, persze segítséggel. A delfinmerülés például már nagyon haladó menőség, és meg sem kottyant neki.

Van néhány gyerek a környékünkön, akik azzal szórakoznak, hogy viccből lelődöznek mindenkit, aki arra sétál. Nem igazi fegyverrel, hanem az ujjukkal, viszont úgy, hogy a szüleik ezt vidáman végignézik. Nem tudjuk, mit kellene csinálni, de valami kell, mert elképesztően zavaróak a kis agresszorok. Ha rájuk ordítunk, akkor mi leszünk a szemetek, ha visszalövünk, akkor cinkosok leszünk. Nehéz ez így.

Utolsó figyelmeztetés! Színészeket a színpadra! Fogacska felkészül. #papinapló 20.

A kánikula beköszöntével kicsit eltolódtak a megszokott napi programok, mert egyszerűen képtelenség megmaradni ép ésszel a hőségben. Márpedig Mimónak nem forrhat még föl az agya, mert szegény úgy maradna. Emiatt napközben a lehúzott redőnyök mögé bújva próbáljuk kibekkelni a nap legveszélyesebb részét, és csak korán reggel és estefelé sétálunk. Azt is tervezzük, hogy a kiskádjából – a csecsemőknek kitalált betéttel kiegészítve – babapancsoldát alakítunk ki az erkélyen, amikor nem süt oda a nap.

Most, hogy Mimó négy hónapos lett, újabb érdekes elfoglaltságot találtak Viruék: elkezdtek babamasszázsra járni a védőnénihez. Valószínűleg mindenki masszírozgatja otthon a gyerekét, de azért nem árt, ha tudja is az ember, mit kell nyomkodni, vagy éppen mit nem szabad. Mimó nagyon élvezi, szóval erre biztosan nagyon jó.

Az elmúlt hetekben egyre gyakrabban látjuk, hogy nem csak fokozódott a nyáltermelése Baba úrnak, de folyamatosan a szájában tartja az öklét, meg nagyjából mindent. Mivel feltételezzük, hogy nem önevő, az a gyanúnk, hogy hamarosan előbukkan valahonnan egy-két-sok fog. Ettől egy kicsit félünk, mert biztos rossz lesz neki, de hátha van valami technika a fájdalom csillapítására.

A rendes mászáshoz is nagyon közel kerültünk. A mozdulatok már stimmelnek, bár egyelőre kicsit olyan Mimzi, mint egy merülőben lévő játékkatona: mászna ugyan, de csak piciket kúszik. Amikor ébren van, folyamatosan jár a keze és a lába, szóval semmi nem állíthatja majd meg. Ideje komolyan elgondolkodnunk a baleset-megelőzési fortélyokon.

Egy aranyos dolog is történt a héten. Legalábbis Viru szerint az volt. Miközben dúdolva alatta Mimót, odafeküdtem melléjük. Néhány perc után már aludtam is, és csak éjfélkor tértem magamhoz. Szóval működik a technika, még ha nem is pont úgy, ahogy az eredeti terv volt.

Az úszás is remekül sikerült. Viru ügyesen számolta ki, pont mennyit kell Mimónak ennie és pihennie előtte, hogy ne boruljon ki. Szép szülinapi ajándék volt ez a nyugis úszkálás a kisfiamtól, akiről pont egy évvel korábban, szintén a szülinapomon derült ki, hogy megfogant.