Pont jó, hogy Mimó tavasszal született, mert most, hogy hirtelen ránk
tört a brutális nyár, már lehet vele mindenféle szabadtéri bármit csinálni.
Virág például beszállt Endomondón egy anyukaversenybe, aminek a lényege, hogy
az okos kütyüikkel mérik, ki hány kilométert mászkált a gyermekével három hét
alatt. Viru 89 kilométerrel a tizenötödik lett nyolcvannégy résztvevőből. És ez
csak a mindennapos kimozdulás. Döbbenetesen szuper, hogy ilyenek vannak, azért
is, mert folyamatosan új útvonalakat fedez föl a környékünkön, például a Duna
mellett, de a különböző egyéb mama-baba sport mellett ez is edzés, méghozzá az
addiktív fajtából. Ráadásul még fagyizni is lehet, ha elkísérem őket.
Kétféle eszközt is használunk kimozduláskor:
egyrészt nyilván a babakocsit, Viru pedig a Nandu kendőjét is gyakran. Mivel
ennek a megkötésére tucatnyi módszer van, hívtunk egy tanácsadó lányt, aki
elmagyarázott néhány praktikát. Virág egyre lelkesebb, és nekem is tetszik
nagyon, ha rajtam csüng Mimó, azonban a pasi agyamnak elég pepecs melónak tűnik
a kendő felvétele. Ezért megbeszéltük, hogy amint lehet, beruházunk egy csatos
hordozóba, mert nem szeretnék kimaradni ebből az örömből.
A tűző nap okozott egy kis fejtörést, mert a babakocsit mindig le kellett
takarni egy textilpelussal, hogy ne süljön ropogósra Baba úr. Aztán jött a
babaguru sógorom, Peti Poppins, és az ő csodanapernyője. Így sokkal több a
néznivaló Mimónak is.
A hétvége csúcspontja, amire már Porontyka megszületése óta vártunk, a
babaúszás volt. Elsőre eléggé megszeppent, de kisebb sírásokat leszámítva jól
bírta a gyakorlatokat. Mint mindent, ezt is meg kell szoknia, hogy a végén ő
legyen a Delfinember, vagy valami hasonló nevű szuperhős. De ha olyan ügyes
vízilabdás lesz, mint az egyik nagypapája, vagy a nagybátyja, vagy
sárkányhajós, mint a másik nagybátyja, már sokat nyert vele a hazai sportélet.
A héten megint időszerűek voltak az oltások, én meg egyre nagyobbra
becsülöm azokat az egészségügyi szaktündéreket, akik mindent megtesznek a
gyerekekért. Az a szó, hogy „oltóanyaghiány” eddig csak rossz érzést keltett
bennem, most azonban már kisebb frászt hoz rám. Pont, mint az „oltások
átütemezése”. Brrr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése