Eddig egészen másképpen gondoltam a kalandokra, az elmúlt napokban
azonban majdnem teljesen ismeretlen lapokat osztott Karma úr, hogy feldobja az
életünk. Miután hazahoztuk Mimót, hamar túlestünk az első sokkon, miszerint
hirtelen igazi család vagyunk. Szerencsére a védőnőnk már a legelső délután
átjött, és elmagyarázott rengeteg okos technikát a szoptatástól, a pelenkázáson
át a fürdetésig. Még a nyugtató hassimit is, ami tényleg működik. Nagyon jó
érzés, hogy pár nappal korábban még rettegtünk a gyerek ki- illetve
becsomagolásától, most pedig már – szó szerint – álmunkból felriadva is úgy
pelenkázunk a félhomályban, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Van Viruval
egy kis házi versenyünk: a sugárban lepisilésben 5:1-re vezet, de az eredmény
percről percre változik.
Az első napokban féltünk, mert az ismerőseink az álmatlanság poklának
minden bugyrát elmesélték. Valahogy mégsem éljük meg annyira drasztikusan.
Igaz, lehet, hogy pont amiatt, mert már nincs erőnk sopánkodni. Mimó alapvetően
a kiságyában alszik, de ha nagyon úgy akarja, akkor rajtunk tölti az éjjelt és
a hajnalt. Panaszkodásnak tűnhet, mert nem a legkényelmesebb egy idő után, de
kevés ennél kellemesebb érzés volt életemben. És végre értelmet nyert a pocakom
is, hisz igazi mobil gyerekággyá alakult át pár nap alatt. Egy éjszaka volt
igazán rémes az antibiotikum miatt, mert megsínylette a bélflóra, meg mi is. A
kúra utáni napon azonban minden megváltozott: általában a nyammogás után kajakómában
alvás a program órákig, és éjjel is csak egy etetés szokott beficcenni.
A napjaink fő humorforrása altesti jellegű. Ez sosem állt távol tőlem,
ám eddig javarészt csak a barátaimmal röhögtünk rajta. Most azonban egész nap
megy a harsány kacarászás, mert Mimó igazából egy pukibot. Az egyik este arra
figyeltem föl, hogy irgalmatlanul dörög az ég, de nem emlékeztem, hogy vihart
jósoltak volna. Az ablakon kinézve csak a telihold világított reflektorszerűen
a fóti dombok (amiket a helyieknek némi
aránytévesztéssel hegyeknek hívnak) fölött, felhő meg sehol. Viru meg
persze nevetett: a menydörgés Mimó volt. Igazi kis viharistenke, na. Van egy
kevésbé hirtelen támadó, a gyerek arckifejezéséből azonban előre látható, roppant
makacs típusú maciszusz, amit egy kis lábtornával, és a „Dobj egy pukit a papinak!” jelszóval lehet kicsalogatni. Igazán
magasröptű játék, meg kell hagyni.
Bár a fürdetés papifeladat, és lelkiismeretesen méregetem is minden
este a kis teahőmérőmmel a víz hőfokát, mégsem csípi nagyon Mimó. Na jó,
kifejezetten utálja. Ez fura, mert körülöttünk minden gyerek imád lubickolni.
Csak arra tudok gondolni (és titkokban
azt mantrázgatom magamban), hogy azért nem szereti, mert a köldökcsonk
megóvása miatt még nagyon sekély vízbe tesszük. Belegondolva, én is utálnám, ha
csak a fenekem ázna, minden másom meg kilógna. Pár hónapunk még van addig, amíg
megyünk majd babauszodába. Elég béna helyzet lenne, ha ő kint a parton
fetrengene, amíg én színes karikákon úszkálok át.
A sógorom igazi babaguru, ellátott minket temérdek hasznos dologgal,
ami a kezdő szülőséghez elengedhetetlen. Van köztük olyan is – például a
sterilizáló edény – amiről korábban nem is tudtam, hogy létezik, most meg már
az egyik legtöbbet használt eszközöm. A pelenkakérdés viszont tényleg
felülmúlja az elképzeléseinket. A mindenfélék mellé hozott egy raklapnyi
pelenkát is, sőt, ajándékba is kaptunk a barátoktól és a kollégáktól jó pár
csomaggal. Joggal hittük, hogy érettségizni is ezekben megy majd. Hát, megint
tévedtünk. Mimó még nincs kéthetes, de már olyan nagy az ökolábnyoma, mintha ő
lenne a jeti. És a helyzet csak fokozódik majd, ha elkezd szagosat kakkerolni.
Jövő héten nagyot lépünk majd előre: a babakocsit és a hordozókendőt
is jól felavatjuk, ha süt a nap. Végre elmehetünk sétálni a Duna partjára, meg
kell ügyet is intézni a bankban, amihez mindkettőnknek ott kell lennie. És
talán a közeli fagyizót is alaposan megvizsgáljuk. Remélem, eléggé tavasz lesz
már szerintük egy gombóc sztracsatellához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése