A múlt héten a legfontosabb újdonság Viru úgynevezett maminbaba edzése
volt. Ennek a lényege, hogy nők magukra kötik a gyereküket, és úgy (latin)táncolnak.
Az első edzés után Virág hónapok óta nem látott lelkesedéssel mesélte el, hogy
mennyire csodás volt végre mozogni. Már nagyon sok ideje aggódik, hogy mi lesz
a testével, mert ugye minden felborult. Nem ehet azt, amit akar, nem csinálhat
rengeteg dolgot, amihez kedve lenne, és a terhesség alatt csak olyan ruhákat
hordhatott, amik rámentek, nem pedig olyanokat, amik tetszenek is neki. Azt
mondta, katartikus élmény volt számára az edzés, végre újra a réginek érezhette
magát, és a legjobb benne, hogy mindezt Mimóval tehette.
Egy másik újdonság is volt: eddig lehetett filmet nézni, míg Mimó este
elaludt, most viszont mintha megunta volna, vagy inkább elkezdte zavarni a
butadoboz. Emiatt új módszerrel kell elaltatni, és igyekszünk egy rendszert is
kialakítani. Nagyon aranyos hallgatni a távolból, ahogy Virág mesét olvas. Főleg, hogy a gyerek már egyértelműen
beszélget, bármit is jelentsen a „piú”, a „gugu”, a „gag” és a „humbl”.
Túl vagyunk az első vonatozáson is. Ez sajnos nem volt túl jó élmény.
Az a helyzet, hogy imádom a vonatokat, és a MÁV is a szívem egyik csücske. Azt
viszont katasztrófának tartom, hogy nincs egy olyan menetrend vagy információs
oldal, ahol egyértelműen meg lehet tudni, hogy az érkező vonat alacsonypadlós-e
vagy sem. Pedig felénk sok vadiúj szupervonat jár, de még a kaller is azt
mondta, hogy nem tudják, mikor mi jön. Már az is rémálom, hogy a vasútállomásunk
kialakításánál mindent elkövettek évtizedekkel ezelőtt, hogy esélytelenek
legyünk az akadálymentesített állomások versenyén, de a vonaton is éppen csak
szorongva tudtunk állni. Ez így nagyon nem jó. Pedig remélem, hogy Mimó is úgy
fogja szeretni majd a vonatokat, mint én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése