Két Mimó volt, és puszit adott egymásnak #papinapló 49.

Pár hete azon morfondíroztunk, hogyan lehet megtudni, hogy Mimó annak örül-e a tükörbe nézve, hogy önmagát látja, vagy annak, hogy egy másik babát. 

Azt az ötletet adták többen is, hogy rajzoljunk rá valamit, és ha az arcához nyúl, akkor tudja, hogy ő van önmagával szemben, ha a tükörhöz, akkor nem. Ez tök logikusnak tűnik, így Viru ki is próbálta egy kenőcspöttyel. Ennek annyira megörült a kisfiam, hogy puszit adott a tükörképének. Vagy legalábbis valami olyat csinált, amit ő puszinak gondol. Ezzel megint megkongatta a cukisággongot, de választ nem adott a kérdésünkre. Na, sebaj. Majd még próbálkozunk.

A fürdés egyre izgalmasabb. Szerintem már nem is nagyon emlékszik Baba úr az egy héttel korábbi kiskádjára, annyira belakta a nagykádat. De nem csak a tapicskolás tetszik neki, hanem végre megszerette a zuhanyt is. A vékonyka vízsugarakkal hosszan játszadozik. Sőt, kipróbáltam, mit szól, ha a csap vízsugara éri a hátát. Ahogy sejtettem, tetszett neki a megszokottnál árnyalatnyit erősebb vízmasszás is.

Szárazon is folyamatosan fejlődik Mimzi. Egyre ügyesebben tanul el tőlünk mindenfélét. Ha például megkérdezzük, hol van a cica, azonnal elindul Pizsi henyélőfotelja felé. De az indiános játékban is egyre vagányabb. Miközben félreérthetetlen csatahangot ad ki, tudatosan ütögeti a száját, ahogyan Winettouék tették. Nem lennék a sápadtarcúak helyében, amikor Pöszlékfej törzsfőnök feltűnik. A kukucsolásban pedig pár hét alatt odáig jutott, hogy bármi, de tényleg bármi, akár egy aprócska zsepi mögé is el tud bújni, hogy aztán nagyon vidáman sikongatva felbukkanjon. Sőt, a bujkálós játék közben Virág már hallotta, hogy teljesen tudatosan használja a kukucs „ku” részét. Kár, hogy nincs ilyen szó, lehetne ez az első, amit kimond.

A fog projekt is a menetrend szerint halad. A két eddigi kibukkant szépen növekszik, és újabb két versenyző is játékban van már. Meg van még kettő, amik láthatóan épp felkészülnek. Ez csak részben jó hír, hiszen nyilván öröm az ilyen látványos fejlődés. Virut viszont nagyon sajnálom, hiszen a fogak és a szopizás nem éppen mamibarát kombó. És persze az új fogakkal újra előjött a fájdalom is. Szegény Prüntyi néha elég rosszul éli meg ezt.

Nagyon tanulságos látni, ahogy Virág megpróbál a lehetőségekhez képest minél több hasznos dolgot tenni nap, mint nap, hogy ne szívja ki őt az anyaság a végletekig. A különböző mamás-babás tornák, a séták, a kötögetés és aranyos figurahorgolás mellett elkezdett keresni hasznos, csajos tevékenységeket. Nevezzük ezeket mamiszabinak, amikor pár órára el tud menni valahova nem játszós ruhában. Ötlet bőven van, a feladat most az, hogy kitaláljuk, hogyan lehet ezeket a programokat megvalósítani és bővíteni. Igazán ráfér, hogy kiszabaduljon kicsit a mókuskakerékből.

Egy újabb korszak vége, búcsúzik a kiskád #papinapló 48.

Döbbenetes változást hozott az új hét. Jó, oké, azért annyira nem döbbenetes, mindenesetre jó nagy.

Hétfőn kitalálta Mimzi, hogy elege van a kiskádjában a babáknak szánt adapterből. Ez a kis betét arra való, hogy ne kelljen a szülőnek a kezében tartania gyermekét, hanem egy viszonylag kényelmes, fotelszerű, és legfőbbképp biztonságos tartóban feküdhessen az ifjú fürdőző.  Ezt unta meg a kisfiam. Ficorgott, forgolódni próbált, és láthatóan nagyon nem akart benne maradni. Kivettem gyorsan, lesz, ami lesz, nagy baja a kis műanyag kádban nem lehet. Csakhogy ez a megoldás sem tetszett neki túlzottan.

Mielőtt egyből a mély vízbe dobtam volna (haha), vagyis a nagy kádba tettem volna Mimmert, elmondtam szülő ismerőseimnek a reformtervem. Ők azt javasolták, hogy az első néhány alkalommal fürödjünk együtt, hogy szokja az új helyzetet. Ez jogosnak tűnt, de aztán eszembe jutott, hogy hosszú hónapok óta járunk babaúszásra, na nehogy már ne szeresse a vizet. Virág vett egy csúszásgátló gumiszőnyeget, aztán zsupsz, irány a habok közé. Akkor lepődtem volna meg, ha Baba úr kiakadt volna. De persze, hogy egyből lubickolni kezdett. Nem túlzás azt állítani, hogy megfordult minden pár nap alatt. Már nem kimászni akar a kádból, hanem a fürdés végén problémázik, mert nem akar kijönni a tutiságból. Ezt amúgy tökre megértem. A kiskádat meg majd nyáron erkélyi babajakuzziként hasznosítjuk.

A hét másik nagy élménye a medveotthon meglátogatása volt Veresegyházon. Azt nem mondanám, hogy túl sok mackót láttunk, hiszen kettő kivételével mind aludt. Január van, haló. Láttunk viszont farkasokat, ráadásul, épp etetés közben. Az a helyzet, hogy így, hogy rács volt köztünk, nagyon aranyosnak tűntek. De eszembe nem lenne akár csak simogatás miatt a közelükbe menni. Nekem már a kutyák is olyanok, akiket messziről szeretek, de ha közel jönnek, félek tőlük. Nagyon kevés időt töltettem együtt velük életem során, és akkor is igyekeztem elkerülni a kontaktust. Ennek az az oka, hogy egyszer egy általános isis kiránduláson megharapott egy blöki, és a fizika tanárom vitt be Trabanttal az ügyeletre. Ott egy csini nővérke akkora tűt szúrt a fenekembe, hogy egy életre elment a kedvem a kutyázástól. Tudom, az én hibám. Így jártam.

Tuti, hogy direkt cukiskodik Mimó #papinapló 47.

Úgy fest, a kisfiam öntudata turbóra kapcsolva ébredezik. Például, ha meglátja magát a tükörben, egészen izgalomba jön. Pont úgy, mintha felismerné a tükörképében önmagát. Persze, egyáltalán nem kizárt, hogy valóban ez történik. Csak azt nem tudom, hogyan deríthetném ki. Biztos van erre valami módszer.

De a tükrözés csak egy Mimó új skilljei közül. Biztosak vagyunk benne, hogy rájött, hogy ha cuki, akkor sokkal jobb a világ. Ezért egész nap elképesztően aranyos, de nem csak velünk, hanem az idegenekkel is. Az utcán, a boltban, a vonaton, mindenhol bevágja a cukit, a népek meg olvadoznak. Mi meg nem győzünk büszkék lenni rá.

Otthon pedig tudatosan csillezik. Azaz a legváratlanabb pillanatokban elterül az ágyon, és élvezi a kényelmet. Az új játszószőnyegén is egyre többször fetreng, azt is imádja. Mindemellett egyre bátrabb is. Bemászik például az asztal alá, sőt volt olyan, hogy az ágy alatt találtuk meg. Ott mörmögött valami kis mütyürrel. Ráadásul, értő gonddal piszkálgatja a tárgyakat. Biztos érteni akarja, mi miért olyan, amilyen.

A karácsonyi szünet alatt tök jó volt két hétig otthon lenni, de azért néha kicsit sok volt az egész napos zsibongás. Egy-egy ilyen hosszabb kiképzés után mindig megállapítom, hogy döbbenetes, mi mindent kibírnak az anyák. Csodálom őket, hogy nem őrülnek bele abba, hogy hajnaltól estig megállás nélkül pörög a gyerek, és nem menekülhetnek el igazán kikapcsolni az agyukat. Még sincsenek úgy megbecsülve, ahogy az illene. Nem csak állami elismerésre gondolok, mert az sose volt igazán jó. Egyesével, emberileg kellene megérteni, hogy ez borzasztóan kemény ügy. Egyrészről nyilván a gyerek olyan boldogságlöketet ad, amit kevés dolog tud überelni. Az viszont önámítás, hogy nem végtelenül fárasztó, ha valaki a saját gyerekével, esetleg gyerekeivel van otthon. Pedig dehogynem. Az fárasztó csak igazán. De bevallani, hogy a pasik sokkal gyengébbek idegileg, nem túl macsó. Akármerre nézek, és magam is tapasztalom: de bizony. Mindezt úgy, hogy olyan nem létezik, hogy igazi mamiszabi. Csak egyszer-egyszer, pár órára akad lehetőség egy kis kikapcsolódásra.

A szilveszter igazi szülői rémálom #papinapló 46.

Akármennyire is atombiztos a karácsonyfatalpunk, az ünnep után hamar elegünk lett abból, hogy Mimzi óriási örömét lelte a fa rángatásában. Igazából egy tűlevél sem esett le, és a díszeket is egyre följebb és följebb raktuk, így mind megúszta a zúzást. De akkor is zavaró volt, ahogy nekiugrott, ahányszor meglátta. Így legalább örült neki valaki, mert hamar eltűnt a kuka mellől.

A járókát is lebontottuk, mert kihasználatlan volt. Vagyis Pizsi, a cicánk szeretett benne aludni. De ő mindenhol ezt csinálja. Sajnos túl későn kaptunk észbe, mert csak akkor vettük meg, amikor már fölállt Mimmer. Ideje lenne hivatalosan is átnevezni otthoni mászókának, vagy bárminek, ami nem utal arra, hogy aki benne van, az jár. Mindegy is, legalább már tudjuk, hogy akkor kell az ilyesmi, amikor még csak éppen forog, vagy csak apró távolságokat tesz meg kúszva a gyerek.

  

Az így felszabaduló helyre Viru berendezett egy rég tervezett játszósarkot, ahol elférnek a plüssök és a mütyürök. Ez nagyon bejött, szerencsére. A habtapival puhított szőnyeg meg külön nagyon tetszik Mimónak, mert lehet markolászni a puha szöszmöszöket. Ez egyébként tényleg jó érzés.

Életem első papiszilveszterén nem csak dühös voltam, de szabályosan rettegtem éjszaka. Nem azért, mert félek a petárdától, hanem a kisfiam miatt, hogy ő ne féljen a pukkancsoktól. Hajnali fél háromkor sikerült végre elaltatnia Virunak, addig szórakoztak a környék hülyéi. Jó lenne végre megtanulni értékelni a szerencsénk, hogy békében élhetünk. Ebbe beletartozik, hogy egy éjszakát se kelljen senkinek úgy töltenie, mintha néhány tahó játéka miatt a lakókörnyezete ostrom alatt lenne. Közben meg minden híradó folyamatosan azzal van tele, hogy hol és milyen háború zajlik éppen. Nem is olyan messze, a szomszéd országban is, például. Ne legyen félreértés: a szilveszter éjféli, vagy akár más ünnepen a tűzijáték közel sem ugyanaz, mint a délutántól hajnalig tartó ostoba, kontroll nélküli petárdázás. Az ablakból, ha már ébren volt, együtt néztük hárman az égbeszökő fényjátékot. Szép volt, és igen, hang nélkül fura lenne. De annak hamar vége volt, ahogyan az normális.